Keresztkérdésekkel kezd az új református lelkész

Tizennégy év után ismét van helyben lakó lelkésze a bonyhádi református egyházközségnek. Mészáros Zoltán így vall…

Gyermekzsivaj töltötte meg a Fadd-Dombori tábort

A váraljai Csillagrózsa Tanoda huszonnégy diákja tölthetett el öt napot a Fadd –Dombori gyermektáborban. A nyári programot…

Digitális Középiskola a Szent László TISZK-ben

A 2010/2011-es tanévben új szolgáltatás indul a SZLTISZK 3 tagintézményében Szekszárdon, Tamásiban és Bonyhádon. A 18…

Belterületi vízrendezés Bonyhádon

Bonyhád Város Önkormányzata 2009 októberében pályázatot nyújtott be a Dél-Dunántúli Regionális Operatív program „Települési bel- és…

Nyitott templom éjszakája

Nyitott templom éjszakája a nagymányoki evangélikus templomkertben. Gyermekeknek: játékos akadályverseny, és Figura Ede elõadómûvész zenés mûsora.…

Bonyhád idén is csatlakozik az ösztöndíjpályázathoz

Bonyhád Város Önkormányzati Képviselõ-testülete úgy határozott az augusztus 26-i ülésén, hogy ismét csatlakozik a Bursa Hungarica…

Felhívás óvodás gyermekek szüleihez

Bárkiben felmerülhet a kérdés: vajon gyermekem helyt tud-e állni majd az iskolában? Ha azt vette észre,…

Roma nap Bonyhádon

Idén is megrendezi a Roma napot a Bonyhádi Cigány Kisebbségi Önkormányzat. 10:00 Kispályás labdarúgó bajnokság a…

Lépcsõsort avattak Bonyhádon

Tegnap avatták fel a bonyhádi Kertköz és a katolikus temetõ közötti szakaszon épített összekötõ járda-lépcsõsort és…

Roma nap L. L. Juniorral

Szombaton rendezi meg a Bonyhádi Cigány Kisebbségi Önkormányzat a helyi Roma napot. A program 10 órakor…

Shrek újra a moziban

A Shrek a vége, fuss el véle címû magyarul beszélõ, amerikai animációs filmet vetítik a bonyhádi…

Hordót gurítanak Bonyhádon

Tizenötödik alkalommal rendezik meg a Magyar Borok Útja Rallyt, melynek keretében száz autó áll rajthoz pénteken…

Nyitott templom éjszakája Nagymányokon

A Nagymányoki – Váraljai Evangélikus Gyülekezet szeretettel hív és vár minden érdeklõdõt a nagymányoki evangélikus templomkertben,…

Pontszerzés a cél

Pénteken, 17:30-as kezdettel fogadja a Bonyhád VLC a Nagykanizsai TE csapatát. Kniesz Mátyás alakulata eddig nulla…