Új szakrendelések, csökkenõ adósságállomány

20110914-3.jpgA Bonyhád Városi Kórház rendelõintézete nyertes pályázatnak köszönhetõen újult meg. Idén március 1-jétõl megkapták a pályázatban garantált plusz járóbeteg kapacitásokat, melyek között voltak újak is. Mára valamennyi szakrendelés mûködik, errõl dr. Barcza Zsolt, a kórház igazgató-fõorvosa adott tájékoztatást.

– Az urológia szakrendelés májusban indult két szekszárdi kollegával, akik keddenként várják a betegeket. Az urológia nem beutaló-köteles, de idõpontot kell kérni a betegfelvételnél. Május végén elindult a gyerek tüdõgyógyászat és gyerekgyógyászat, itt dr. Csábi Márta rendel kéthetente szerdán, 6 órában. A gyerekgyógyászat beutaló-köteles. És az utolsó szakrendelés, mellyel adósok voltunk, a gasztroenterológia, ami a belgyógyászatnak az emésztõszervi betegségekkel foglalkozó területe (pl. tükrözések). Ez szeptember 6-án indult el dr. Salamon Ágnes fõorvos asszony vezetésével, keddenként fél 8-tól fél 4-ig, vagyis 8 órában. A gasztroenterológia szintén beutaló-köteles, és a betegfelvételnél kell idõpontot kérni. Elmondhatjuk tehát, hogy mára a pályázatban garantált plusz járóbeteg szakrendelések mind mûködnek.

– Ezeken kívül még egy új vizsgálati lehetõséget indítanak hamarosan a bonyhádi kórházban.

20110914-4.jpg– Ez már a pályázattól független, de a napokban kezdi meg mûködését intézményünkben egy audiológiai labor, ahol hallásvizsgálatokat végeznek. Ezeket a vizsgálatokat nem finanszírozza az OEP, szigorúan önköltséges a betegek számára. Egy magáncég jelentkezett az elvégzésükre, örültem a megkeresésüknek. Beépítenek egy hallásvizsgáló kamrát az egyik szakrendelõnkbe, és csütörtökönként várják a betegeket, akiknek ezentúl nem kell utazgatniuk hallásproblémáikkal, illetve hallókészülékeket is fölírnak majd ezen a helyszínen. Így a speciális, csak centrumokban végzett vizsgálatokon kívül minden szakellátást biztosítani tudunk a bonyhádi szakrendelõ intézetben.

– Mára megkapta már a bonyhádi kórház a plusz kapacitások után járó összegeket?

– Sajnos még mindig futunk a pénzünk után, ami a nappali kórház és a kúraszerû ellátásokat jelenti, azt még mindig nem kaptuk meg. A minisztérium és a szakmai kollégium máig nem tudta meghatározni ezeknek az ellátásoknak a szakmai tartalmát, így hiába van ÁNTSZ engedélyünk, és hiába kötné meg már végre az OEP velünk a szerzõdést…

– Változott az utóbbi idõben a kórház adósságállománya?

– Március 1-jétõl megkaptuk a járóbeteg pluszokat, az ezekért járó pénz május 1-jétõl jelentkezik számlánkon. Ennek köszönhetõen a meglévõ adósságállományunk május óta nagyon lassan, de csökken. Nem tudok még egy olyan kórházról Magyarországon, amelyik csökkenteni tudta volna az adósságállományát 2011-ben, nálunk pl. 7 éve nem történt ilyen. Ez az elõrelépés mind a pályázatnak köszönhetõ. Csak hát nagy adósság van a nyakunkban… Elmondható az is, hogy május óta egy fillért sem kellett kérnünk az önkormányzattól mûködésre. A 2011. évre megszavazott 20 millió Ft-ot az elsõ félévben elhasználtuk, hiszen akkor még nem volt a plusz kapacitásunk, de azóta nem kellett kérnünk. Ezenkívül van még egy tétel: a város közel 100 millió Ft-ot nyert ÖNHIKI-n, abból 11 milliót a kórház kap szeptember folyamán, mert úgy lett beadva az adósságigazolás. Azzal együtt 90 millió alá fog menni az adósságunk – ilyen sem volt mostanában.