Utánpótlást nevelnének a teveli fiatalok

20110825-8.jpgA Teveli Fiatalok Egyesületének tánccsoportja rendszeres fellépõje a kistérség hagyományõrzõ programjainak. Az 1998-ban alakult csapatról Asztalos Zoltánnal beszélgettem, aki az egyesület elõadásait szervezi, és maga is aktív táncos párjával együtt.

– Dimén Anita ötlete volt a TEFE létrehozása, fõ profilunk a bukovinai székely hagyományok õrzése. A tanulás archív felvételekkel kezdõdött, és azokból nõttek ki a koreográfiák. Az elsõ koreográfusunk Csibi Krisztina volt, majd Dimén Anita vette át ezt a munkát, egyesületünk elnöke pedig Lantos László. Hétvégenként vannak a próbáink, hogy lehetõleg a csoport minél több tagja el tudjon jönni. A jelenlegi táncosok zöme 5 éve van együtt, akkor volt egy generációváltás, az alapító tagok közül többen abbahagyták munka illetve családi elfoglaltság miatt. Kétszer voltunk minõsítõn, legutóbb most júliusban, ahol ezüst minõsítést kaptunk. A próbákon és fellépéseken kívül programokat is szervezünk az egyesületi tagoknak: közös rendezvénylátogatások, illetve mi magunk is szervezünk elõadásokat.

– Milyen jellegûek ezek az elõadások?

– Érdekes és hiteles embereket igyekszünk meghívni Tevelre, az orvosi és a vallási témák vonzzák a legtöbb érdeklõdõt, minimum 30 ember mindig jön. Nyolc elõadást szervezünk egy évben – a nyarat kihagyjuk, akkor kevés lenne az érdeklõdõ.

– Milyen tervei vannak az egyesületnek?

– A legnagyobb célunk az, hogy utánpótlást neveljünk, akikre tudunk a késõbbiekben építeni. Vannak olyan koreográfiáink is, ahol 3 generáció van a színpadon. Mert van néhány gyerek most is, aki táncol, de jó lenne szervezett formában tanítani és összefogni õket. És természetesen fontos, hogy mûködtetni tudjuk az egyesületet. Ennek sok összetevõje van: pénzforrás, idõráfordítás, fellépések. Nagy elõnye a csoportunknak, hogy a tagok 90%-a teveli. És természetesen együttmûködünk a többi helyi civil szervezettel és az önkormányzattal is.

– Vidéken könnyebb a hagyományõrzést megvalósítani?

– Ahhoz hogy ez mûködjön, minden csoportban kell 3-4 olyan „elvakult” ember, akinek ez az egyik legfontosabb plusz elfoglaltsága. Ami nagy hátrány vidéken, hogy az a korosztály, aki aktívan tudna még táncolni, kénytelen elköltözni a megélhetése miatt. De úgy gondolom, nem panaszkodhatunk, hiszen a Bukovina fesztivál bonyhádi állomásán fellépett 15 hazai tánccsoport.