Futócipőt húznak a Bonyhádi Mentőállomásért

20160518.jpg

– Hogy az itt szolgálatot teljesítő 14 ember példás munkát végez, azt mi sem bizonyítja jobban, mint az Országos Mentőszolgálat megbízott vezetője, Máté Gábor által a napokban a bonyhádiaknak adományozott elismerő oklevél. Ugyanakkor az országos kitüntetés mellett mi, itt élők pontosan tudjuk és látjuk, hogy sokszor erőn felül teljesítenek szolgálatot több, mint 20 településen mûködve, közel 30 ezer ember ellátását biztosítva – fogalmazott Filóné Ferencz Ibolya azon a szerdai sajtótájékoztatón, amelynek témája a Bonyhádi Mentőállomás támogatását célzó hétvégi jótékonysági futóverseny volt.

A város polgármestere a mentőállomáson tartott eseményen hangsúlyozta: mindannyiunk érdeke, hogy az itt dolgozók gyorsan, precízen és a lehető legmodernebb eszközök segítségével lássák el a lakosságot. Ezért is fontos, hogy egyrészt a jelenlegi két, több százezer kilométert futott jármûvük helyett újak érkezzenek Bonyhádra, másrészt, hogy a mentõautókba korszerû technológia álljon a rendelkezésükre. Ezt támogatva – folytatta a városvezető – szerveződik a második alkalommal életre hívott jótékonysági futás május 21-én, szombaton. – A karitatív akció bevételéből (a tavalyihoz hasonlóan) új mûszereket, eszközöket kívánnak vásárolni. Ezzel párhuzamosan elindult egy közös munka, amelynek élére állt önkormányzatunk: ez a mentőállomás garázsának felújítását, bővítését célozza – amely alapfeltétele az új mentõautó(k) érkezésének. Mi azt vállaltuk, hogy megterveztetjük a garázst; ennek tükrében lehet majd látni, hogy mennyibe kerül a beruházás, amelynek zárultával remélhetõleg nem lesz már akadálya, hogy az Országos Mentőszolgálat új jármûveket biztosítson az itteni állomás dolgozóinak – világított rá a polgármester.

A Bonyhádi Mentõállomás képviseletében Lovag Tibor, Péter Tibor és Illés István mondott köszönetet mindazoknak, akik valamilyen módon hozzájárulnak a hétvégi program létrejöttéhez. Emlékeztettek, szombaton reggel 9 órakor kezdõdik a verseny, amelynek pontos részleteirõl a mentõk facebook oldalán (https://www.facebook.com/bonyhadi.mentok), illetve a város honlapján (www.bonyhad.hu) is tájékozódhatnak az érdeklõdõk. Õk is kiemelték: az esemény bevételébõl olyan mûszereket szeretnének vásárolni, amelyek nem számítanak alapfelszereltségnek a mentõautókba, viszont a betegek magasabb szintû ellátását teszik lehetõvé.

– Az elmúlt idõszakban sok karitatív akció lett szívügyem, így ez is, természetesen idén is örömmel csatlakozom a futáshoz! – jelentette ki Tamás Zsolt. A bonyhádi ultratriatlon világbajnok sportoló örömét fejezte ki, hogy néhány nappal az esemény elõtt már nagy érdeklõdés övezi a programot, s hogy ez idáig több mint 100 elõnevezés érkezett. Úgy fogalmazott, egy nemes cél érdekében jó érzés egy ilyen kezdeményezéshez csatlakozni, reméli, hogy több százan állnak majd rajthoz a hétvégén. Hasonlóképpen vélekedett Kirchné Máté Réka is. A futás lebonyolítását segítõ AC Bonyhád elnöke hozzátette, nagy igény van Bonyhádon az ilyen jellegû sportos rendezvényekre. – Bízom benne, hogy idõvel összekapcsolódnak ezek a kezdeményezések, és akár havi szinten lesznek futóprogramok a városban.