A tervek szerint halad a városközpontot tehermentesítõ út megépítése

20150728-1.jpg

– A május eleji munkaterület-átadás óta jelentõs elõrelépés történt a kivitelezésben: jelenleg 25 százalékos készültségnél tart a város és a térség számára egyaránt nagy jelentõséggel bíró beruházás – jelentette ki Filóné Ferencz Ibolya az elkerülõút építésénél tartott mai sajtótájékoztatón. Bonyhád polgármestere úgy fogalmazott: eddig is folyamatosan haladt a munka, viszont most már a külsõ szemlélõ számára is látványos szakaszához ért. Emlékeztetett, hogy a városközpontot tehermentesítõ és a 6-os fõútra közvetlen csatlakozást biztosító utak két ütemben valósulnak meg. 

Az elsõ ütemre, vagyis a Gyár utca és a Tesco áruház közötti út, a hozzá tartozó közvilágítás, valamint a Völgységi-patak feletti híd megépítésére Bonyhád Város Önkormányzata nyílt közbeszerzési eljárást folytatott le. Ennek nyertese a G-Plan Kft. (Bóly) és az Antikorr Kft. (Szeged) közös ajánlattevõk pályázata lett. Az elsõ ütemben a Forberger utca meghosszabbításával, a Völgység-patakon átívelõ híddal, a Tesco áruház mögött vezetõ útra csatlakozva, a jelenlegi „Tesco-s” lámpás csomóponthoz vezetõ út épül meg. A munkák befejezési határideje 2015. szeptember 15. A 6-os útra vezetõ út és az ahhoz kapcsolódó híd a városközpont forgalmát fogja tehermentesíteni, valamint alternatív közlekedést biztosít a városba, a felújítás elõtt álló Nepomuki Szent János híd mellett.

Filóné Ferencz Ibolya arról is tájékoztatta a jelenlévõket, hogy a beruházás második ütemére vonatkozó közbeszerzési ajánlattételi határidõ július 31. Augusztus folyamán szeretnének szerzõdést kötni a közbeszerzés nyertesével, amely többek között az új csomópont megépítésére kap megbízást. Bonyhád polgármestere hangsúlyozta: a tehermentesítõ út és híd teljes megépítését kormányzati támogatásból finanszírozzák. A beruházás összköltsége a tervek szerint 525 millió forint.