Havasi János kottái

20111003-11.jpgA bonyhádi Solymár Imre Városi Könyvtárban ma kezdõdött az Összefogás hete rendezvénysorozat. Elsõ programként Kovács Gábor muzsikus tartott hangszerbemutatót a Zene világnapja alkalmából, délután pedig Havasi János hagyatéka került átadásra.

20111003-12.jpgHavasi János nevét mindenki ismeri Bonyhádon, nevéhez több fúvószenekar alapítása és vezetése fûzõdik. A zenész-pedagógus idén hunyt el, a 65. születésnapját már nem érhette meg. A mai rendezvényen egykori zenésztársai, pedagóguskollegái mellett részt vett felesége és két gyermeke is. A megemlékezés keretében fotókat és filmfelvételt vetítettek, felolvasták az életrajzát és egy róla szóló cikket, illetve magnóról és élõben egyaránt felcsendült a fúvószene.

20111003-13.jpgHavasi János hagyatéka a Helytörténeti szobában kapott helyet, hiszen kutatásra és másolásra használható, de nem kölcsönözhetõ kottákról, partitúrákról, hangszeriskolákról, indulókról van szó. Magyar és német nyelvû kiadványok egyaránt találhatók a gyûjteményben. A tervek szerint digitalizálni fogják az állományt, és akkor interneten is elérhetõk lesznek az értékes szakmai anyagok.

A városi könyvtárban két vitrinben kiállítás is nyílt Havasi Jánosra emlékezve fotókkal, újságcikkekkel, hangszerekkel.