Hatvan férõhelyes lesz az idõsek otthona

20110929-3.jpgMárcius 2-án kötött ellátási szerzõdést Bonyhád Város Önkormányzata, a Völgységi Többcélú Kistérségi Társulás és a SZOCEG Nonprofit Kft. Utóbbi egy 50 férõhelyes idõsek otthonának a létrehozását és mûködtetését vállalta a kórház megüresedõ épületeiben, amire nagy igény van a kistérségben. Ezt az elmúlt hónapokban jelentkezõ közel 70 idõs ember is bizonyítja.

– A tervezés és a szakhatóságokkal való egyeztetés után júliusban tudtuk elkezdeni magát az átalakítást – tájékoztat Kocsis József, a SZOCEG Kft. ügyvezetõ igazgatója. – A négy épületbõl kettõt teljesen átalakítottunk, miközben rejtett problémák is kiderültek: nedvesedés miatt megsüllyedtek az épületek. A költségeket elõzetesen 20 millió Ft-ra kalkuláltuk, de már többnél tartunk, és még pluszban jön a berendezés.

– Hány férõhely kialakítására kerül sor?

– Ötven férõhelyet vállaltunk, de 60 férõhelynek megfelelõen lettek kialakítva a lakószobák, egytõl a négyágyasig. A szobák zöme önálló vizesblokkal rendelkezik. Mindegyik épületben lesz teakonyha, tálalókonyha. A teakonyhát az idõsek és a látogató hozzátartozók egyaránt tudják majd használni. Az utolsó lépés a terület bekerítése lesz. Szeptember közepéig az 50 férõhely, vagyis két épület fizikailag elkészült, a berendezésük van folyamatban és az engedélyezési eljárás. Az engedély függvénye a beköltözhetõség ideje, most azt mondom, november közepéig biztos el tudunk indulni.

– Mekkora az érdeklõdés az idõsek, illetve a potenciális dolgozók részérõl?

– Már közel 70 idõs iratkozott fel a listára. Olyan idõsek jelentkezését várjuk, akik nyugdíjasok, rászorulók, betegek. Próbáljuk figyelembe venni, hogy tényleg olyanok jöjjenek a kistérségbõl, akik elesettebbek, nehezen tudnak róluk gondoskodni a családtagok. Az eddigi jelentkezõk száma ne riasszon el senkit, jelentkezzenek még nyugodtan, hiszen idõközben van, aki meggondolja magát. Ami szinte egyedülálló, és kicsit fájlalom is, hogy az idõsek alapellátását nem mi látjuk el Bonyhádon. Én szakmailag azt tartom jónak, ha ezeknek a feladatoknak az ellátása integrált ellátásban történik, tehát egymásra épülve, hogy legyen egyfajta átjárhatóság. Legalább 20 új munkahelyet fogunk teremteni Bonyhádon, sok önéletrajz érkezett már hozzánk, a meghallgatások után döntünk.

– A pécsi székhelyû SZOCEG Nonprofit Kft. a régió talán legnagyobb szociális szolgáltatója.

– Közel 450 dolgozónak biztosítjuk a megélhetését, 125 településen látjuk el az idõsek alapellátását, az önkormányzatoktól átvállalt kötelezõ feladatként: házigondozás, házi segítségnyújtás, szociális étkeztetés, idõsek nappali ellátása. Tizenhárom idõsek klubját mûködtetünk, bentlakás intézményünk van Szederkényben, Komló-Mecsekjánosin, Szigetváron, Sellyén, Nagykozáron, Decsen, és a Tolna megyei Önkormányzattól átvettük a Mázai Pszichiátria mûködtetését is. Van hajléktalan szállónk, családok átmeneti otthonát mûködtetünk, de családsegítést és gyermekjóléti szolgálatot is biztosítunk. A szigetvári kistérségben a teljes körû szociális gyermekjóléti feladatokat mi látjuk el. Az önkormányzatok nehezen, vagy egyáltalán nem tudják mûködtetni ezeket, nekünk azonban már van egy szakmai hátterük, így tudunk segíteni az önkormányzatok kötelezõ feladatait átvéve. De természetesen csak oda megyünk, ahová hívnak bennünket, és ellátási szerzõdést kötünk az önkormányzattal.

A bonyhádi idõsek otthonába jelentkezni a SZOCEG Kft. alábbi elérhetõségein lehet. E-mail: ugyfelszolgalat@szoceg.hu . Levelezési cím: 7621 Pécs, Jókai u. 1. Tel.: 72/513-813.