Tûzoltók baráti találkozója

20110628-1.jpg20110628-2.jpgBaráti hangulatban telt a bonyhádi tûzoltók hétvégéje, hiszen a lengyelországi partnerváros, Jastrowie lánglovagjai látogattak el hozzájuk. Pénteken közösen megkoszorúzták a helyi tûzoltóság alapítójának, Kramolin Józsefnek (1830-1904) a sírját, ahol Alföldi István, az Önkéntes Tûzoltó Egyesület elnöke mondott megemlékezõ beszédet.

20110628-3.jpgSzombaton a Városházán fogadta a lengyel vendégeket Potápi Árpád János polgármester. Mint mondta, a két település közti kapcsolat a Bukovina Fesztivál rendezvényein jött létre, mára azonban több civil szervezet és intézmény is alakított ki kapcsolatokat Jastrowie-ban. Andrzej Kasprzak, a lengyel tûzoltók parancsnoka kijelentette, hogy mindig öröm a bonyhádiakkal való találkozás (legutóbb a bonyhádi tûzoltók jártak Lengyelországban), csak messze van egymástól a két település ahhoz, hogy sûrûbben összejöhessenek.

20110628-4.jpgPotápi Árpás János arról is beszélt, hogy országgyûlési képviselõként 2002 óta tagja a Lengyel-Magyar Parlamenti Társaságnak. A közelmúltban Poznanban ünnepelték a Lengyel-Magyar Barátság Napját, mely 2007 óta létezik. Potápi megpályázta, hogy 2014-ben Bonyhádon ünnepelhessék e jeles napot, a két köztársasági elnökkel közösen.

A vendégek a hétvége folyamán városnézésen is részt vettek, illetve megtekintették a helyi Tûzoltó Múzeumot. Élményekkel telve indultak haza vasárnap délután, és már az újabb találkozást tervezgették búcsúzáskor.