Zeneszóval ünnepeltek

20101218-1.jpg20101218-2.jpgHangversennyel ünnepelték tegnap a BONI Bartók Béla Zeneiskolájának 50 éves jubileumát. 1960-ban a szekszárdi Liszt Ferenc Zeneiskola kihelyezett tagozataként kezdte meg mûködését a bonyhádi intézmény, Szakács Zoltánné Erzsi néni vezetésével, a mai szabadtéri színpad melletti épületben. Késõbb a zeneiskola átköltözhetett a Perczel-kertbe, a kastély épületébe, és önállóvá is válhatott. Az ünnepségen Szakácsné elmondta, hogy a fúvósok Havasi János vezetésével a Vörösmarty iskolában tanultak muzsikálni, hogy ne zavarják egymást a különbözõ hangszeres órák. A tegnapi jubileumi mûsort Barabás Éva, az RTL Klub bonyhádi riportere vezette. Potápi Árpád János polgármester is köszöntötte az ünneplõket, és elmondta, hogy közel 250 fiatal részesül napjainkban zenei képzésben, és szinte heti rendszerességgel érnek el kimagasló versenyeredményeket – így mi bonyhádiak méltán lehetünk büszkék rájuk.

20101218-3.jpg20101218-4.jpgBrauer János, a Völgység-Hegyhát Takarék ügyvezetõ-igazgatója arról is beszélt, hogy az 1990-es évek közepén hívták életre a Hangok Világa Alapítványt, hogy segítsék a zeneiskolás növendékek minél színvonalasabb oktatását, új hangszerekhez jutását. Az idén szintén 50 éves takarékszövetkezet a jubileum alkalmából 100 ezer Ft-ot ajándékozott a bonyhádi gyerekek zenei neveléséhez. Elmauer József, a zeneiskola igazgatója külön megköszönte a kollegák áldozatos munkáját, hiszen a versenyekre való felkészítésre nem elegendõ a heti 2×30 perces tanóra, bizony hétvégén és a szünidõkben is lelkiismeretesen foglalkoznak a növendékekkel.

20101218-5.jpg20101218-6.jpgA jubileumi mûsorban köszöntötték a zeneiskola egykori tanárait, zenei pályára lépõ diákjait, és az intézmény elsõ évében itt tanulókat is. Az ünnepségen felléptek a zeneiskola legsikeresebb növendékei, akik országos és regionális versenyeken értek el dobogós helyezéseket, illetve arany minõsítést. A mûsort az 1996-ban alakult zeneiskolai fúvószenekar zárta, a csapat jövõre Görlitzbe készül, a német testvérzenekarához.