Simon László, Kismányok Polgármestere vehette át október 16-án az Országos Polgárõr Szövetség elismerését, az Év Polgárõre kitüntetést. A díjazott úgy gondolja, ez nem csak az õ érdeme, ebben a falu polgárõr egyesületének és tagjainak a tevékenysége is benne van. A kitüntetés kapcsán kerestem fel Simon Lászlót.
– Éppen tíz évvel ezelõtt vonultam nyugállományba a Belügyminisztériumból, elõtte 12 éven át a Csopaki Rendészeti Szakközépiskolában tanítottam. Amikor eljöttem nyugdíjba, mondtam a feleségemnek, hogy a 2002-es választáson szeretnék elindulni polgármester jelöltként, hogy megpróbáljak segíteni a falunak. Az ismeretségi köröm szinte az egész országra kiterjedt már akkor is, hiszen elég sokfelé jártam vizsgáztatni, és szerettem volna hasznosítani az ismeretségemet meg a tudásomat a falu javára. Beszéltem a korábbi polgármesterrel, Bíró Andrásnéval, mert ha õ újra akart volna indulni, én rá való tekintettel biztos nem jelöltetem magam. Õ nem szeretett volna tovább tevékenykedni polgármesterként, én viszont elég fiatalnak éreztem még magamat ahhoz, hogy pár évet dolgozzak a falu érdekében. Mindig szívesen segítettem bárkinek, ha volt rá lehetõségem. A csopaki iskolában komoly felvételi követelmények voltak, és ott is igyekeztem segíteni a Tolna megyei rendõr hallgatóknak a felvételi során.
– A helyi civil szervezeteket is igyekszik támogatni.
– Nyolc évvel ezelõtt megfogadtam, hogy a falu életét a nyilvánosság elõtt vezetem. Sikerült fellendíteni Kismányok életét, 2002 elõtt a médiában nem igazán lehetett hallani a településrõl. Szerettem volna segíteni a polgárõrök tevékenységét, hiszen egy társadalmi munkáról van szó, megérdemlik a támogatást ezek az elkötelezett emberek. Beléptem a polgárõrség tagjai sorába, és ha aktív munkát nem is végzek ott, de a rendezvényeik szervezési munkáját vállalom. 2005-ben a Kismányoki Polgárõr Egyesület kezdeményezésére létrejött egy Mikrotérségi Polgárõr Találkozó, minden évben más helyszínen rendezzük meg, idén ismét Kismányok volt a házigazda. Aztán ott van a Kismányokért Közhasznú és Kulturális Egyesület, mely 10 éve szervezi a Falunapokat. Vezetõjükkel, Szabó Bélánéval sikerült megtalálni az összhangot, ma már napi kapcsolatban állunk. Minden évben megtartjuk a nemzeti ünnepeket is. Az önkormányzat anyagilag is támogatja mindkét egyesületet, sõt sikerült egy Nyugdíjas Klubot is létrehozni a kezdeményezésemre.
– Jelenleg hány polgárõr tevékenykedik Kismányokon?
– Véleményem szerint nem biztos, hogy az a jó polgárõr szervezet, ahol nagyon sokan vannak. Most 17-en vagyunk, és mind aktívan dolgoznak, fõleg a hétvégi napokon. Én nagyon elégedett vagyok a munkájukkal, és a parancsnoknak is köszönhetõ, hogy Kismányokon az elmúlt években nem történt rendkívüli esemény, bûncselekmény.
– Mennyire tartja jól élhetõ településnek Kismányokot?
– Azt gondolom, az emberek szeretnek itt élni, a környezetüket rendben tartják, szép a település. Munkahelyek nincsenek helyben, egyelõre nem is tudunk teremteni. Kijelöltünk ugyan egy kétezer négyzetméteres ipari parkot, de a vállalkozások idetelepülésének alapvetõ feltétele lenne a jó megközelíthetõség, a bekötõút megépítése.
– Mennyire nehéz a mai gazdasági helyzetben egy település elsõ embereként dolgozni?
– Egyre nehezebb. 2002-ben Kismányok éves költségvetése 23,5 millió Ft volt, idén 17 millió! Évente 1 millióval csökken az önkormányzat állami támogatása, és ez várhatóan tovább fog apadni. 2009-ben elvették a fejlesztési célú támogatásokat, viszont a járdák és az utak romlanak, az épületeket és a közvilágítást fenn kell tartani. Sokszor az embernek tényleg bûvésznek kell lenni, hogy a kevés pénzbõl jól tudjon gazdálkodni. Úgy gondolom, a lakosság elégedett lehet a munkámmal, különben nem nyertem volna 73 %-kal az idei választáson. Fölvállaltam a falu bajait, nehézségeit, de szép oldalai is vannak ennek a munkának. Amikor az utcán megállítanak, hogy köszönjük polgármester úr, ez most jól sikerült, az nekem nagyon jó érzés. 2002 óta sikerült elkerülnünk a mûködési hitel felvételét is.
– Mit jelent az elismerés az Ön számára?
– Ha elismerik a munkámat, akár csak egy meleg kézfogást kapok a falu lakosaitól, akkor én már nagyon örülök és büszke vagyok, és azt gondolom, érdemes újabb lendülettel tovább dolgozni.