A patak vizét is megvizsgálták a tanfolyamon

20100707-10.jpgKörnyezetvédelmi tanfolyamot hirdetett a bonyhádi Laurus Alapítvány az Együtt a jövõnkért 2010! projekt keretében. A 30 órás képzés elsõ 15 óráját július 2-3-án tartották meg Szálkán, a Páfrány Panzióban. Tizenkét résztvevõ érkezett a tanfolyamra: Szekszárdról és Dunaföldvárról önkormányzati munkatársak, rajtuk kívül pedig pedagógusok (köztük tanárok, óvónõk, tanodai mentorok).

20100707-9.jpg– A képzéssel legfõbb célunk az volt, hogy bemutassuk a korszerû környezetismereti, környezetvédelmi módszereket, és tanácsokat adjunk ahhoz, hogyan szervezhetnek a természet védelmére irányuló programokat – mondja Dudás Olga, a Laurus Alapítvány kuratóriumi elnöke. – A képzés több programelembõl állt, mindegyik nagyon gyakorlatorientált, tehát tréningjellegû volt. Környezetismereti, környezetvédelmi, holisztikus játékokat játszottunk. Tartottunk vízparti vizsgálatot a Lajvér patakon, aminek az volt az érdekessége, hogy pont egy árvízi helyzet utáni patakvizsgálatot láthattunk. Dramatikus játékok keretében különbözõ csoportalakítási technikákat sajátíthattak el a résztvevõk. Megismerkedhettek a tájolóval, a távcsõvel, a mikroszkóppal, a digitális mikroszkóppal, a szolárbox-szal (ez a napkollektoros kísérleteket tartalmazó doboz). Igyekeztünk maximálisan környezetbaráttá tenni a kétnapos programot: telekocsi járatot szerveztünk hogy ne menjen mindenki külön autóval, a motivációs csomagokba a vászontáskába papírceruza és papírtoll került, környezetbarát papíron írtunk, és lehetõségünk volt a szelektív hulladékgyûjtésre is.

– Lesz a képzésnek egy második „felvonása” is.

– Augusztusban újabb kétnapos tréninget szervezünk, akkor a környezetvédelmi projektek felépítését, tervezését fogják elsajátítani a résztvevõk. Megbeszéljük azt is, hogyan lehet ezekhez a projektekhez intézményekben vagy civil szervezeteknél forrást teremteni, pénzügyi hátteret biztosítani. És természetesen újabb módszereket ismerhetnek meg a résztvevõk, melyek a környezeti- és a természeti értékek védelmére irányulnak.