Két könyvét mutatta be a bonyhádi Székely Házban Szabadi Mihály. Az ismert hagyományõrzõ-koreográfus nyugdíjba vonulásakor kezdett el írni, és ma már a harmadik kötete is készül. Elsõ könyve az Álmok, emlékek, gondolatok címet viseli, és a szülõfalu, Sióagárd történetét dolgozza fel. A kötetben a falu folklórjáról is olvashatunk egy rövid közmûvelõdés-történettel kiegészítve, és kisebb elbeszéléseket is találunk, melyek a gyermekkori emlékek alapján születtek.
– A második kötet, Az én jussom címû ezeknek az elbeszéléseknek a folytatása – mondja Miska bácsi. – Mindkét könyv a múltról szól, tréfásan csak úgy szoktam nevezni: falusirató. Mert a régi értelemben vett falvak sajnos meghalnak azzal, hogy a paraszti gazdálkodás megszûnik, és vele együtt a hozzá kapcsolódó kultúra is veszendõben van.
– Mikor kezdett el írással foglalkozni?
– Amikor nyugdíjba mentem, akkor kezdtem el írni. Elhatároztam, hogy egyfajta szellemi karbantartás címén minden nap leírok 10 sort. Aztán ebbõl többször 10 sor lett, egészen addig, amíg egyszer alkalom adódott arra, hogy ebbõl könyv legyen. Így született meg az elsõ könyvem, aztán „evés közben jött meg az étvágy”.
– Akkor talán lesz folytatás is?
– Olyannyira, hogy már a grafikusnál van a következõ kötettervem, és ha minden igaz, akkor két hónap múlva meg is jelenik. Ez egyfajta önéletrajz lesz, egyfajta hitvallás. A bonyhádiaknak azért is érdekes lehet, mivel én a pályámat Majoson kezdtem, három évig ott tanítottam, és annak az idõszaknak a története is benne lesz. Bemutatom Majost, az 1959-62 között ott élõ embereket. Az egy érdekes idõszak volt, mert a TSZ szervezés után akkor kezdtek az emberek magukra találni. Köszönhetõen Ettig László TSZ-elnöknek, aki segített az embereknek megtalálni a célt.
– Ön ma is rendszeres résztvevõje a hagyományõrzõ rendezvényeknek, szakmai zsûriként mindig tanácsokkal látja el a csoportvezetõket. Milyennek látja a hagyományõrzés jelenét és jövõjét Tolna megyében?
– Mi Tolna megyeiek nem nagyon panaszkodhatunk, ugyanis ha van az országban tíz nagyon jó hagyományõrzõ egyesület, annak közel a fele Tolna megyei. Az összkép azonban nem igazán jó, mert a hagyományokat ma már csak úgy lehet életben tartani, ha újratanítjuk õket. Sok faluban meg sok emberben nagy a lelkesedés, de hiányzik a szakértelem. Újra meg kell ismerni a hagyományokat, és most már meg kell tanulni a tanítás módját is. Nem könnyû a feladat, de nem reménytelen.