A Métával jön haza a bonyhádi zenész

A Méta magyar népzenei együttes ad koncertet március 7-én 20 órakor a bonyhádi mûvelõdési központban, majd…

Kézmûves tanfolyam

Kézmûves tanfolyamot indítanak a bonyhádi Solymár Imre Városi Könyvtárban. (Gyöngyfûzés, patchwork, decoupage, üvegfestés, csuhé, stb.) Érdeklõdni…

Kisbuszt vásárol Bonyhád önkormányzata

Tízmillió Ft-ot nyert Bonyhád Város Önkormányzata a Földmûvelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium pályázatán, térségi feladatokat ellátó közösségi…

Bérbe adták a balatoni tábort

Négy pályázó jelentkezett a bonyhádi önkormányzat Fonyód-Alsóbélatelepi Ifjúsági Táborának bérlésére. A bíráló bizottság döntése alapján három…

Fejlesztések a Széchenyiben

A 2008. évi informatikai fejlesztés eredményeképpen digitális táblákat, projektorokat, számítógépeket kaptak, illetve vásároltak is a BONI…

Tilos szeszesitalt fogyasztani Bonyhádon

Március 1-jén hatályba lépett Bonyhádon a helyi környezet védelmérõl szóló új rendelet. Korábban úgy döntött az…

Az átlagostól eltérõ gyerekekrõl

Az Apáczai Kiadó és a BONI Arany János Egységes Iskola közös szervezésében szakmai továbbképzésre kerül sor…

Természetfotók Lengyelen

Dr. Kalotás Zsolt természetfotós alkotásaiból nyílik kiállítás a Lengyeli Faluházban (Petõfi u. 34.). "A Duna- Dráva…

Tájékoztató NCA-pályázatokról

Az NCA-pályázatokkal kapcsolatos konzultációs órára várják Bonyhádon a civil szervezetek képviselõit. A Völgységi Közkincs Kerekasztal programja…

Közel kétszázan felvételiztek a gimnáziumba

Száznyolcvannégyen felvételiztek a bonyhádi Petõfi Sándor Evangélikus Gimnáziumba. A 2009/10-es tanévben induló Arany János osztályba 35-en…

Kézmûves tanfolyam a könyvtárban

Kézmûves tanfolyamot indítanak a bonyhádi Solymár Imre Városi Könyvtárban. Az érdeklõdõket március 5-én 16 órakor várják…

Székelyek a forradalomban

Balássy György tart elõadást Bonyhádon, a Solymár Imre Városi Könyvtárban, „Székelyek az 1848-49-es forradalomban” címmel. A…

Várják a mesemondók nevezését

Tizenkettedik alkalommal hirdeti meg a Sebestyén Ádám székely mesemondó versenyt a Bukovinai Székelyek Országos Szövetsége, a…

Batyus nõnap

Batyus nõnapot rendez a bonyhádi mûvelõdési központban a Városi Nyugdíjas Klub.