Bonyhádi Szellemi Zsendülés

Örömmel vettem részt a Petõfi Sándor Evangélikus Gimnázium Szellemi Zsendülés címû programján. Nagy izgalommal készültem a Lotz János helyesírási és szövegértési versenyre. Az ünnepélyes megnyitó után elvonultunk a verseny helyszínére, a tantermekbe és fél háromkor kezdtük megoldani a versenyfeladatokat. A versenynek 3 része volt. Elõször tollbamondást diktáltak nekünk, majd a szövegértés és a nyelvtani feladatok következtek. A tollbamondást én nem találtam nehéznek, elég sok pontot gyûjtöttem. A szövegértés nagyon nehéz volt, sokat gondolkodtam rajta. A helyesírás sem volt könnyû, de nem sikerült rosszul. A verseny után különbözõ programokon vehettünk részt. Végigkísértek bennünket a gimnázium épületén, körülnéztünk a gyönyörû, rendezett udvaron. Vacsora után A helység kalapácsa címû darabot néztük meg a pécsi Márkus Színház elõadásában.gimis_008.jpggimis_025.jpggimis_040.jpg

 Nekem nagyon tetszett, nagyon humoros volt, jól játszottak a színészek. Ezután többen kareokeeztak, csocsóztak. Én a falmászást próbáltam ki. Nagyon tetszett a tornateremben kialakított falmászó sarok, este 10-ig haza sem mentem. Másnap reggel megkoszorúztuk Lotz János és Ordass Lajos emléktábláját. Ezt követõen csocsóztam, valamint kézmûves foglalkozáson vettem részt, amit Nikodémusz Józsi bácsi tartott. Szép tolltartót készítettünk dióból és fából. Mindkét nap nagyon figyelmesek voltak velünk vendéglátóink. Sok enni-és innivalót kaptunk, bárki készségesen segített kéréseink teljesítésében. Köszönet érte a szervezõknek! Az eredményhirdetésre 11 órakor került sor. Nagyon izgultam, hogy milyen helyezést viszek haza. Hetedik lettem. 

Örülök, hogy részt vehettem ezen a versenyen. Nagyon tetszett a környezet, a szervezés, a vendéglátók kedvessége és a sok színes program. gimis_066.jpggimis_038.jpggimis_054.jpg