Azért nem a cipõgyár meséje címet adtam a múltat felidézõ cikk címének, mert nem szerettem volna úgy kezdeni, hogy hol volt, hol nem volt, volt egyszer…. A sok rossz hír mellett megérdemel annyit a téma, hogy felidézzük a bonyhádi cipõgyártás kezdeteit és történetét.
Két évvel a gyáralapító születése elõtt, az 1885-ben megindult iparostanonc képzés keretében kezdték Bonyhádon a cipész szakma oktatását. Pétermann Jakab (késõbb Péterfi) 1911-ben került Bonyhádra, saját kis cipészmûhelyt nyitott. Hat évvel késõbb, 1917. október elsején gyárrá alakult át az addigi kisüzem, ahol 50 munkást alkalmazott és a termelést saját tõkébõl vásárolt gépek segítették.
Az elsõ világháború és az azt követõ nehézségek miatt 1920-ra munkáslétszáma 34 fõre csökkent. Ebben az évben tulajdonostársként az alapító sógora is betársult a vállalkozásba, ezért „Pétermann és Glaser Cipõgyár” a „Glória” márkanévvel hirdeti termékeit.
1922-ben Karl Károly társulása tette lehetõvé, hogy jelentõs fejlesztéseket hajtsanak végre, így Németországból gépeket vásároltak. Ez évben hozták létre a növekvõ munkásszámú üzemben a Bõripari Munkások Szakszervezetének bonyhádi csoportját, amely a gyár története során többször szervezett bérsztájkot.
„Egy 1927-bõl származó gyáripari alcsoportösszesítõ megõrizte a munkásság összetételének adatait is. Eszerint 3 gyártásvezetõ volt ekkor a gyárban, 5 tisztviselõ, 3 elõmunkás, 117 szakmunkás, továbbá 19 férfi és 40 nõ betanított munkás. Dolgozott még a gyárban 11 fiú és 10 lány, akik fiatalkorúak, nyilván tanoncok voltak.”
A környezõ településekrõl egyre több bejáró munkaerõt foglalkoztatott, sõt Kaposvárról és Dombóvárról is jöttek szakmunkások.
Munkája elismeréseként 1929. november 9-én Pétermann Jakab cipõgyáros Signum Laudis-kitüntetést vehetett át.
A gazdasági válság kezdetén kétszáz munkást foglalkoztató Pétermann és Glázer cipõgyára újabb gépvásárlással korszerûsíteni tudta üzemét.
„A gyár gépi felszerelését is ismerjük. A fõkönyvelõségen 1929. december 20. kelettel készített leltárt õriznek, amely 62 tételben sorolta fel a 21 722 pengõ értékû gépeket. Ezek beszerzésének ideje általában 1923. és az azt követõ évek.”
A villamos energiát ebben az idõben a Bonyhádi Hengermalom és Villamos Rt. szállította”.
A második világháború elõtt és alatt a cipõgyár hadiüzemként katonai ellenõrzés alatt állt.
A háborút követõen újra fejlõdésnek indult a gyár. A dolgozói körök bekapcsolódtak a település közéletébe, Cipõgyári Dalkör alakult. Az államosításra 1948. március 26-án került sor, a régi tulajdonosok helyett a gyár tulajdonjoga és irányítása állami vezetõk kézbe került. Igazi szocialista üzemmé fejlesztették, több új üzemrészt adtak át, melyekben kiépítették és beszerezték a futószalagos munkavégzéshez szükséges gépsorokat, beindították a többmûszakos termelést. 1959-ben élüzem címet kapott. A következõ esztendõben már több, mint 900 fõt foglalkoztatott, legnagyobb megrendeléseit a Szovjetúnióból kapta és jelentõs volt hazai piacokra termelése is. A „Botond” nevet 1970-tõl használták a gyár és termékei megnevezésére. Élénk KISZ- és pártélet, munkaverseny jellemezte ezt az idõszakot. 1984-ben például kommunista mûszakot szerveztek, melynek eredményeképpen 120 000 Ft-tal járultak hozzá a Kórház építéséhez.
Bizonyára sokan emlékeznek még a cipõgyári klubra, melynek színpadán számos helyi és országos hírû zenekar szórakoztatta nem csak a helyi, hanem a környékbeli fiatalokat is. A kosárlabda csapatok rangos tornáját, a Botond Kupát 16 alkalommal rendezték meg, e néven utoljára 1993-ban.
A német Salamander 1982-ben kezdte meg a Bony Szövetkezetben (Bajcsy Zs. utca) a termelést. A cipõgyárat a privatizációkor több gazdasági vállalkozássá alakították, melyek közül 1990-ben kivált a Gloria Kft, a Salamander cég számára termelt tovább.
1994-tõl a külföldi tulajdonú Kft.-vé válás után, 1996-ban egyesültek a Bonsa és a Gloria cipõipari vállalatok. SABONA néven vegyesvállalati formában dolgozott tovább.
A helyi cipõipar új üzeme az Euro Jagd Vegyesipari Kft. 1991-ben kezdte meg a munkát.A bonyhádi cipõiparnak tehát múltja van, remélem jövõje is lesz.
Forrás: Tanulmányok Tolna megye történetébõl VI.
T. Mérey Klára: A gyáripar Tolna megyében a két világháború között
Bonyhád város archívuma