1945. januárjában a szovjet csapatok bevonulása után „málenkij robotra” hurcolták a német nevû családok nagy részét. A „robot bizottság” döntése alapján  kaphattak csak felmentést  például a hadiüzemben dolgozók német nevû munkások és családjaik A korábbi Volksbundistákat internáló táborba küldték, majd Németországba telepítették vissza õket. Az elhagyott házakba bukovinai székelyeket telepítettek, illetve az alföldrõl a földhöz jutás reményében költöztek ide magyar parasztcsaládok.

1945. áprilisában Kassán a Csehszlovák kormány nyilvánosságra hozta, a Magyar – Csehszlovák Lakosságcsere Egyezmény rendeleteit, amelyeket Benes-dekrétumok néven említ a történelem. Benes csehszlovák köztársasági elnök törekvése az volt, hogy tiszta csehszlovák nemzeti államot hozzon létre, a magyar családok Magyarország területére települjenek át. Csak az antifasisztának tartott magyarok  maradhattak lakóhelyükön. A magyar iskolákat bezárták, egyesületeiket betiltották, névjegyzéket állítottak össze a kitelepítendõ családokról.

Ekkor került Tardoskeddrõl  Bonyhádra Vanya Sándor és családja is. õ így emlékezett vissza az áttelepítésre.

„Július elsõ felében kb. száz családot kicsi kézi-csomaggal fegyveres katonák Komáromba kisértek, hajtották (Zadunaj) a Dunának. Itt a magyar határõrség nem engedett be az országba, ekkor visszahajtottak bennünket Érsekújvárba, félig lebombázott iskolába, (tyurmóba) lágerba zártak. Itt más községekbõl is voltak családok összezsúfolva, vízrõl, élelemrõl nem gondoskodtak, kb. 2 hétig voltunk ide bezárva. Járvány tört ki, ekkor engedték meg, hogy kisebb gyerekek – 10 éves korig – fegyveres kísérettel, kis üvegekben, ami éppen volt, sorba állítva elmehettünk az artézi kútra ivóvízért. Ennek a díszkíséretnek sok nézõje volt, megkérdezték a katonákat, hogy kik vagyunk, válaszuk az volt: hogy háborús bûnösök vagyunk: 5-10 éves mezítlábas gyerekek!… Hatan voltunk testvérek: én 10 évesen a legidõsebb, a legkisebb húgom fél éves volt ekkor!Még egyszer Párkánynál kísérelték meg az elûzetést, itt sem sikerült. Ezután visszamehettünk a kb. 80 km-re levõ szülõfalunkba. … Tolna megyébe február 27-én érkezett az elsõ szerelvény. A mi családunk mindenét elhozhatta, az indóságot is, amit korábban elkoboztak, de megtaláltuk, amit nem találtunk meg, felértékelve leltárba vették…. …1948. március 27-én délután érkeztünk meg Hidas-Bonyhád vasútállomásra – nagyon szép tavaszi napsütésben. Itt tudtuk meg, hogy melyik házba visznek: Az édesapám még aznap este Bonyhádra jött megnézni az új otthonunkat, visszajövet mondta el, hogy most költözik ki a tulajdonos, aki mindenét elvihette és el is vitte. Mi nem tudtuk, hogy itt Bonyhádon mi történik és hogy itt is kitelepítések vannak. Másnap az odarendelt teherautók behoztak bennünket új otthonunkba.”

…Sajnos nehezen tudtunk beilleszkedni, itt minden idegen volt, még a víz sem ízlett. Beilleszkedésünkbe – elsõ perctõl kezdve – nagyon sokat segített a szomszédban lakó Schrancz Ottó tanító bácsi és családja. Pl. a tájszólásunk idegen volt az itt élõ embereknek”

1947-48-ban öt felvidéki községbõl telepítettek Bonyhádra családokat.

Deákiból                     20 család

Udvard                         7 család

Tardoskedd                20 család

Újbars                           1 család

Szenc                            1 család

Forrás: Vanya Sándor visszaemlékezése

                                                                       DuO