A Templom-hegy

Bonyhádtól dél-nyugati irányba, Mecseknádasd fölött emelkedik ez az alig ismert mecseki csúcs, a Templom-hegy. A hatos fõúton Pécs felé haladva ezt a hegyet láthatjuk nagyon sokáig elõttünk. Hatalmas tömegével és szimmetrikus formájával a Zengõ elõtt terül el. A hegy alatt mobiltelefon társaságok adótornyai állnak.

A legendák földje ez a környék. A közeli hegyek két árpádkori szent életének színteréül szolgáltak az emlékezetben. A Templom-hegy melletti Rékavár legendáját, Skóciai Szent Margit szülõhegyeként sokan ismerik. A Réka-hegy alatt, a Réka-völgy bejáratánál információs tábla hívja fel az érdeklõdök figyelmét erre a hagyományra, sõt a mecseknádasdi római katolikus plébániatemplom egyik mellékoltára is emléket állít Skóciai Szent Margitnak.

A másik legenda kevésbé ismert. Ez Szent Imréhez kötõdik. Azért is érdekes, mert a Templom-hegy neve sokáig Szent Imre-hegy volt. A hagyomány mellett egyes történészek szerint is István király fiát, Imre herceget e hegyekben sebezte halálra egy vadkan. A korai magyar középkorban a Várhegyen, más néven Sloszbergen egy Szent Imre tiszteletére szentelt monostor állt, amit a török uralom alatt várrá alakítottak át. Ennek a várnak romjai ma is állnak, Törökvár néven ismert és látogatható. Sajnos a Szent Imre legenda feledésbe merült már. A nádasdiak is elfelejtették a Templom-hegy másik nevét, a Szent Imre-hegyet. Az utóbbi idõben a Mecsek turistatérképek már feltüntetik mind a két nevet.

Érdemes megmászni ezt a csúcsot. Csodálatos panorámában lesz része az erre vállalkozóknak. Mecseknádasd környékének legmagasabb orma 471 méter. Tetejérõl a sûrû erdõ nem enged kilátást, de a csúcs alatti északi oldal erdõvágásától lehet gyönyörködni a környékben. A hegycsúcsra nem vezet jelzett turistaút. A Réka-völgy vagy a régi hatos fõútvonal felõl a kék sáv jelzésû turistaúton kell elindulni, majd arról jelzetlen úton lehet feljutni a hegytetõn álló magassági pontig. A Réka-völgybõl egy nagyon meredek erdei nyiladékon is el lehet érni a csúcsot. Mindkét út választásához egy friss Mecsek turistatérkép használatát javaslom. Ritkaság, hogy a régi magassági pontot jelzõ kõ is megvan az új közelében. A túra tervezésekor vegyük figyelembe, hogy a területen vadászat is folyhat, ezért fokozatos elõvigyázatosságra van szükség.

Nyomtatásban megjelent: HON-LAP.Bonyhád 2005. március 25.