A bonyhádi mentõsök éve az idei

A K&H Bank minden évben meghirdeti pályázatát egészségügyi intézmények részére, elsõsorban gyermekeket segítõ gyógyeszközök beszerzésére. Idén 10 kórház és 3 mentõállomás nyert, köztük egy Tolna megyei pályázó.

20150827-1.jpg

Lovag Tibor, a Bonyhádi Mentõállomás vezetõje örömmel hívott, hogy megmutassa az elnyert összegnek köszönhetõ új eszközeiket, valamint a májusi jótékonysági futás eredményeképp már beszerzetteket. Megállapítottam, hogy a 2015-ös az õ évük!

– Most írtunk elõször pályázatot, meglepõdtünk a sikerén, de nagyon örültünk, hogy nyertünk – kezdi Tibor a beszélgetést. – Így amit a jótékonysági futásnak köszönhetõen befolyt összegbõl terveztünk vásárolni, azokat a pályázatnak köszönhetõen most megkaptuk. Ezek az alapszintû ellátáshoz szükséges dolgok, melyekbõl eddig csak felnõtteknél használhatók voltak az autóinkban. Ezek viszont gyerekek esetében használhatók, pl. vérnyomásmérõ, pulzusszámláló, különbözõ ballonok újraélesztéshez – háromfajta méretben, csecsemõtõl a serdülõkorig. Két felszerelt táskát, vagyis két garnitúrát kaptunk mindenbõl, így mindkét mentõkocsinkba kerül egy-egy csomag. Ez a két garnitúra 270 ezer Ft értékû. 

– Ez nagyon örömteli hír. És mi lesz a májusi jótékonysági futás során befolyt összeg sorsa?

– Összesen 418 ezer Ft volt a felajánlás, és természetesen ennek is megtaláljuk a helyét, sõt már van amire költöttünk is. Az eredeti tervek között szerepelt az állomás emeleti, nagy helyiségének festése, melyhez az összegbõl beszereztük a festéket, és Illés István kollegánk karitatív tevékenységként elvégezte a munkát. Aztán ami nagyon fontos volt és már megvettük: két lézeres lázmérõ, melyeket nem kell hozzáérinteni a fejhez sem, higiénikusak, ráadásul felnõttnél és gyereknél egyaránt használható. Beszereztünk két pupillalámpát, amit eszméletlen ember vizsgálatánál használunk. Vérnyomás- és pulzoximétert is beszereztünk, ezzel szállítás közben is lehet folyamatosan monitorozni. Ez eddig kb. 55 ezer Ft. Amire még nagy szükségünk lenne, az két garnitúra végtagrögzítõ egységcsomag, amivel töréseket, ficamokat lehet rögzíteni. Van ilyenünk most is, csak fogyóeszköz, kilyukad és nem lehet javítani. Jó lenne még egy modern lábpumpás leszívó, ami újraélesztéskor ill. eszméletlen beteg váladékleszívására használható – ilyen az egyik autónkban van, viszont a másik autónk csak egy régi elavulttal van felszerelve. Medencerögzítõt is szeretnénk venni, ami traumás sérüléseknél, baleseteknél lenne fontos. Most ezekre gyûjtjük az árajánlatokat, jó lenne, ha mind a hármat be tudnánk szerezni. Komolyabb problémákhoz, pl. újraélesztéshez mindig esetkocsit kell hívnunk, de az elsõ ellátást a felszereltségünkkel el tudjuk kezdeni mi is, amíg megérkezik a segítség.

– A májusi „Jótékonysági futás a Bonyhádi Mentõállomásért” során jobban Önökre irányult a figyelem.

– Azóta egyre több helyen megjelenünk, hogy bemutassuk a munkánkat. Hívnak bennünket falunapokra, rendezvényekre, szeptember 22-én például a bonyhádi autómentes napon találkozhatnak velünk az érdeklõdõk. Alapszintû elsõsegélynyújtó bemutatókat és tanfolyamokat is tartunk, jönnek hozzánk tanulni iskolai csoportok, vagy épp a polgárõrök. Az interneten is megjelenünk, Oberst Miklós tiszteletbeli mentõs kollégánk mûködteti a facebook oldalunkat, ahol minden eseményrõl tájékoztatjuk az érdeklõdõket.

Idén május 2-án rendezték meg elõször a Jótékonysági futást a Bonyhádi Mentõállomásért, melynek ötlete Török Tamástól és Oberst Miklóstól érkezett. A rendezvényt az idõnként eleredõ esõ sem tudta elmosni, a futótársadalom 210 képviselõje, valamint a helyi adományozók és a futónap lebonyolítását segítõ önkéntesek egyaránt kitartóak voltak. Jöttek futók Gyõrbõl és Debrecenbõl is, sõt, Hollandiából is érkezett egy hölgy. A futónapot a nagy sikerre való tekintettel jövõre is szeretnék megrendezni. 

A bonyhádi mentõsök közül volt aki futott is ezen a jótékonysági rendezvényen, sõt, azóta az itt dolgozók közösen vásároltak egy futópadot, melyet felváltva használnak a szabadidõs szobában. Vagyis a felkészülés több fronton is megkezdõdött a jövõ évi jótékonysági futásra. Hajrá mentõsök, hajrá futók, hajrá bonyhádiak!