Élménybeszámolóval zárul a széchenyisek történelmi tábora

Táborozással tölthette az õszi szünet 5 napját a Bonyhádi Általános Iskola Széchenyi István Általános Iskolájának 15 hatodikos diákja. A pályázat írói, Nagyné Friedrich Valéria és Vargáné Erõs Éva az évfolyam legtehetségesebb tanulóit vihette el egy ingyenes történelmi táborba. A gyerekek kiválasztása az elõzõ, valamint ez évi történelem tárgyból nyújtott eredményei alapján történt. A program megvalósulását a Nemzeti Tehetség Program 1.000.000 Ft-tal támogatta.

A diákok a mecseknádasdi Aranypatkó Lovaspanzióban megszállva minden nap más helyszínen és történelmi korban kalandozhattak. Elsõként Budapestre látogattak: a Tropicariumban felelevenítették az élet kialakulásáról és az õskori életrõl tanultakat, majd a Babilon Centerben interaktív tanóra keretében részt vehettek egy egyiptomi mumifikáló szertartáson, valamint áttekintették a Római Birodalomról szerzett ismereteiket.

A második napot a bikali reneszánsz élménybirtokon töltötték, láthattak fegyver- és solymász bemutatót, lovagi tornát, megkóstolhatták a középkori konyha ízeit, részt vehettek egy táncmulatság forgatagában, próbára tehették ügyességüket a kosárfonásban, fazekas- és kovácsmesterségben.

Ezután Pécs nevezetességeit látogatták végig történelmi szemmel: jártak a Cella Septichora Látogatóközpontjában és ókeresztény emlékeinél, Gázi Kászim pasa dzsámijában pedig a 145 évig tartó török korról hallhattak.

A negyedik napon indián táborba csöppenhettek a gyerekek: wigwamot építettek, jelmezt készítettek, arcot festettek, nyílt tûzön indián lepényt sütöttek. Este a tábortûz mellett szívták el a békepipát, alkották meg közös csatakiáltásukat.

Délutánonként a panzióban régészkedtek, középkori tarsolyt, indián álomfogót készítettek, Drakula-estet tartottak. Minden nap lovagolhattak és lóápolási ismereteket szereztek. A tábort óbányai kirándulás és Illatos házban tett látogatás zárta.

A diákok osztálykeretben, fotókkal és videóval színesítve számolnak be társaiknak az átélt felejthetetlen élményekrõl.