Szalonnasütés versenyekkel

2012.  augusztus  17  –én  pénteken  a  váraljai  Teleház  udvarán  szalonnasütéssel  egybekötött 
játékos vetélkedõket rendeztek a gyerekeknek a mentorok a Csillagrózsa Tanoda diákjainak.  
A  nap  végén  megválasztották  a  királyt  és  a  királynõt,  akik  1  napos  hatalmat  kaptak  a 
tanodában.  A  versenyt  úgy  nyerhették  meg,  hogy  a  fiúk  fociban,  góllövõ  versenyben, 
kötélhúzásban,  szkanderben  mérték  össze  erejüket.  A  lányok  például  az  ízek  versenyében 
vetélkedhettek,  amely  során  ki  kellett  találniuk  az  ételeket  ízeik  alapján. 
Kézszépségversenyben,  körmök  kifestésével,  díszítésével,  illetve  ügyességi  versenyben, 
hullahopp karikázásban, kötélhúzásban és ugrókötelezésben küzdhettek meg egymással. 
Az  eredményhirdetés  után  szalonnasütéssel,  közös  saláta  és  sült  krumpli  készítéssel 
koronázták meg a napot. 
Az aznapi uralkodópár Kóródi Lívia és Buzás Károly Márk lett.