A válogatással kezdõdött számunkra, gyerekek számára az országos „Nagy Vagy!” vetélkedõ. Hogy megalakuljon a Széchenyi Iskola csapata, a legjobbakat, legügyesebbeket igyekeztek a válogatás során kiszemelni maguknak: Mariann néni (Odry Mariann) és Dia néni (Czékmány Diána) pedagógusok, akik felvállalták iskolánk versenyeztetését. Ezt az eseményt már megelõzte a nevezés, amit igazgató nénink, Pötyi néni (Szabó Béláné) intézett és a beválogatásról kapott visszajelzés. Dia néni megsérült, de Straubinger Edit néni azonnal átvállalta a feladatokat. A kétfordulós válogatás után csapattagok lettek: Baumgartner Ákos, Brunner Klára (anyuka), Czárt Csenge Zsófia, Dudás Zsolt (apuka), Dr. Ábrahám Péter (apuka), Fábián Csongor, Fritschi Róbert (apuka), Hamvas Edvin, Nier Janka, Odry Mariann néni (pedagógus), Pinczehelyi Patrik, Pókai Eszter, Straubinger Edit néni (anyuka), Szakács Rebeka.
Heti két szárazföldi és egy uszodai edzéssel készültünk a megmérettetésre. Nem volt egyszerû összehangolni, hogy mindenki számára megfelelõk legyenek a gyakorlási idõpontok, és a helyszínek is. Volt köztünk rendõr, ügyvéd, tanító, magaslatokhoz hozzászokott bádogos és volt olyan anyuka, aki a három kisgyermeke mellett szakított idõt a felkészülésre. Izgatottan vártam az alkalmakat, hogy összejöjjünk, gyakoroljunk. Nagyon jó hangulatban teltek ezek az órák. Mintha a csapatba kerülésnek feltétele lett volna a humor, az egymás iránti figyelem. Senkit nem kellett figyelmeztetni arra, hogy mindent adjon bele. Örülök, hogy megismerhettem ezeket a felnõtteket, élmény volt velük játszani! A csapathirdetés számomra kedvezõtlenül alakult. Edvin, Patrik, Brunner Klári, Dudás Zsolt és én csak a cserepadon foglalhattunk helyet. Ezzel a helyzettel is meg kellett küzdenünk, nem egyszerû feladat.
Óriási izgalommal gyülekeztünk a suli elõtt március 17-én kora reggel. A csapatunk már úton volt. Valljuk be, sokunk életében az elsõ tévés szereplés lehetõsége még inkább növelte az adrenalint.
A tervek szerint értünk Budaörsre a városi uszoda és sportcsarnokhoz. Miután megérkeztünk, mindenki kékbe öltözött. Ez volt a csapat színe. Mindenkinek nem jutott NERF feliratú póló, de volt, aki erre is gondolt. Dománszky Magdi néni és Bene Edit néni hatalmas kupac kék pólót vett elõ egy nagy dobozból. Általában a térdünkig lógott, senkit sem szorított, de az összetartozást jelentette, és ez volt a lényeg!
A Völgység – Hegyhát Takarék jóvoltából kéz nem maradt üresen a következõ percekben: mindenkinek jutott valamilyen zajkeltõ eszköz, ami nélkülözhetetlen volt abban, hogy az usziban és a csarnokban is mi legyünk a leghangosabbak. Ahányszor belekezdtünk a szurkolásba, csapatunk annyiszor fordult hálásan integetve felénk, jelezve számunkra, érzik hogy mellettük állunk.
A vezérszurkolónk végig izgulta velünk a verseny elsõ felét. Hálásak lehetünk városunknak, aki szép számmal adott híres embereket már az országnak, világnak. Sokat gondolkodnunk nem kell, ha bonyhádi hírességet akarunk megnevezni. Problémát a tévécsatornák közötti rivalizálás okozott, így nem lehetett velünk Barabás Évi és Tarány Tamás sem. Viszont ott volt egy nagyszerû színésznõ, Köllõ Babett, aki a Széchenyiben végzett!
A csapat celeb tagja Váczi Gergõ volt, aki tapasztalataival segítette a csapatot. A vizes feladatokat kellett elõször megoldanunk. Ûztük, hajtottuk kis csapatunkat, így a szárazföldi fordulót a harmadik helyen vártuk. Az uszodából kijövet egy rontott feladat után kis feszültség támadt a játékosaink között… hát igen, igazán naggyá csak akkor válhatunk majd, ha nemcsak a sikereket valljuk a csapaténak, hanem a hibákat is csapatként vállaljuk föl.
Nem volt idõnk tovább ezzel foglalkozni, meglepetés várt ránk, cserejátékosokra és szurkolókra (a versenyzõk maradtak, hogy legyen idejük pihenni, és felkészülni a szárazföldi feladatokra). Pötyi néni invitálására célba vettünk egy bowling pályát, amit 20 perc séta után meg kellett volna látnunk. A hatalmas épület viszont csak 50 percnyi erõltetett menet után tûnt fel a szemünk elõtt. Egyik szponzorunk jóvoltából a budaörsi ABS Sportcentrum 6 mezõs profi bowling pályáját 1 órára mi vettük birtokba. Szabadidõnkbe még az is belefért, hogy ki-ki érdeklõdése szerint a Decathlon vagy az IKEA áruház kínálatát vegye szemügyre.
Miután visszaértünk a sportcsarnokba, elfoglaltuk helyünket a lelátón és hatalmas ovációval fogadtuk csapatunk bemutatását. A pontállás miatt, volt miért izgulni és hajtani, bíztatni a csapatot. Ami ott történt az csodálatos volt! Lépésrõl lépésre jött föl a csapatunk! Az utolsó feladatban duplapontokért az olimpiai 5 karikát kellett kirakni 8 m magasban. Robi bácsi és Edit néni, mint Superman és kedvese, szinte röpködtek fel a magasba a karikákkal, amiket a gyerekek szállítottak oda, különbözõ akadályokat leküzdve. Ebben a feladatban nagyon megvertük a mezõnyt! Még ekkor sem tudtuk azonban biztosan, hogy továbbjutást jelentõ helyen vagyunk-e! Igazi meglepetés volt, amikor az eredményhirdetéskor kiderült, hogy elsõ helyen jutottunk tovább a középdöntõbe!
A felkészülés további két hetét jellemezte a naponta megjelenõ újabb-újabb feladatleírás és kérés, mely folyamatosan további cselekvésre késztette a szervezõket és csapattagokat.
Nagyszombat ide, nagyszombat oda, reggel a csapat és a szurkolók ismét a suli elõtt gyülekeztek. A csapatban egy változás történt, Robi bácsi nem tudta vállalni a versenyt, helyére Zsolti bácsi került.
Az érkezés, a szurkolás az elõzõ koreográfia alapján történt. A mûsorvezetõ, mint kedvencét mutatta be a bonyhádiakat, akiket humorban és hangerõben nem lehet megelõzni! Az adott keretek között „vadultunk”, hajtottuk a csapatot! A víz kiszívta az erõt játékosainkból, így csak a 4. helyen vártuk a folytatást.
Most sem hagytak minket program nélkül a csapat vezetõi. A Budakeszi Vadasparkba mentünk, hogy ott szelídüljünk, engedjük ki a gõzt, a feszültséget. Gyönyörû idõben hatalmasat sétáltunk és figyeltük az állatokat, míg otthonról jöttek a telefonok, hogy szakad az esõ.
A sportcsarnokban megint az utolsó feladat ment a legjobban. Bár csak másodiknak teljesítettük a feladatot, hihetetlen gyorsasággal és ügyességgel építette maga alatt és mászott fel a 20 sörösládára a csapat egyik legkisebb tagja, Eszti. Ez számunkra reményt adott arra, hogy meglesz a 2. hely, ami a döntõbe jutást jelentheti.
Az idén sajnos nem jött össze, a középdöntõben harmadikak lettünk. Kissé lógó orral, némely felnõtt a könnyeivel küszködve, de büszkén, vastapssal, hálás „Szép volt” skandálással köszöntük meg a csapatnak teljesítményét. Az gondoltuk, a mai napra a meglepetéseknek vége, de a buszban egy újabb támogató jóvoltából megérkezett a húsvéti ajándék: csoki tojás és csoki nyuszi valamennyi résztvevõnek.
Szerettük volna a Nagy Vagy csapatnak még valamilyen formában kifejezni elismerésünket, ezért újabb meglepetésen törtük a fejünket. Mivel a Gemenc Volán a két legjobb sofõrjét adta mellénk -Guzser Ferenc és Fábián László, akik „széchenyis” apukák-, a buszban hazafelé hamar emelkedett lett a hangulat. Mire Dunaújvárosba értünk Dia néni vezetésével egy zumba koreográfiát tanultunk meg, és az egyik parkolóban megleptük csapatunkat mûsorunkkal. Ezzel köszöntük meg nekik a remek eredményt.
Az élmény felejthetetlen! Április 22-én és május 20-án a TV2 elé ülve újra átélhetjük! Tartsatok velünk!
Köszönjük Steiner Krisztiánnak, a BONI fõigazgatójának és Filóné Ferenc Ibolya alpolgármester asszonynak, hogy eljöttek és velünk szurkoltak! Köszönjük a szponzoroknak, az iskola vezetõségének, kísérõ pedagógusoknak és szurkolóknak és családtagoknak, a csapatnak!
Nier Janka 8. osztályos tanuló