A léleknek jobban fáj

Millió plakát és alapítvány hirdeti, hogy fel kell lépni a családon belüli erõszak ellen. Azonban a többség csak a tettlegességet említi, pedig lehet, hogy van rosszabb egy törött karnál.

Hogy mire gondolok pontosan?

A lelki sebekre, amik örökre beleégnek az emberbe és semmilyen plasztikai mûtét nem tünteti el a hegeit. Az a férfi vagy nõ, aki úgy nõtt fel, hogy valamelyik szülõje, vagy éppen mindkettõ állandóan ordibálásban tört ki és az ostor rajta csattant, alapból nehezebb helyzetbõl kezdi el a felnõtt életet. Tapasztalatai, emlékei élete végéig kísérni fogják, ami miatt kevés lesz az önbizalma, nehezebben köt emberi kapcsolatokat és mindenkivel szemben bizalmatlan lesz.

Ráadásul az érzés, hogy, ha a szüleinek sem tudott megfelelni, akkor másnak ugyan hogyan, depresszióba is lökheti az illetõt.

Azok a sebek, amik az otthonélés során érik a gyermeket igazából sosem gyógyíthatók meg teljesen. Ha sikerül kilépni a szülõi fészekbõl, valahol bûntudat szállhat rá, hiszen mégis a családjáról van szó. Ám, ha jobban belegondolunk, helyes a továbbállás.

Lehetséges, hogy a kiabálások és a veszekedések a gyermek védelmére, nevelésére akarnak szolgálni, viszont huzamosabb ideig ez az állapot nem tartható egészséges szinten. A szülõ éppen az ellenkezõjét fogja elérni. A gyermek hazudni, titkolózni kezd, mert fél a szülõk reakciójától, véleményétõl. Vagyis így próbálja meg elkerülni a konfliktusokat. De mi van akkor, ha bajba kerül? Akkor ki tud segíteni? Abban az esetben, ha el is mondja, hogy problémája van, a szülõ nem tud segíteni, mert nem ismeri a saját lányát/fiát. Mit tehet hát ilyenkor az a gyerek, aki így függ a szüleitõl?

Át kell értékelni, hogy a függés egészséges-e. Segítséget kell kérni valaki olyantól, aki nem tartozik a családhoz, pl.: tanár vagy egy barát anyukája/apukája. Felnõtt embert, aki akár tenni is képes valamit, nem csak szóbeli tanácsot tud adni.

Ha már valóban menthetetlen a helyzet, a következõ lépcsõfokra kell lépni, ami egyben a legnehezebb is. Tinédzserként sok lehetõség áll elõttünk. A tanulás is egy út a változtatáshoz. Minél nagyobb eredményeket érünk el, minél több emberrel ismerkedünk meg, annál nagyobb az esélyünk egy egyetemre, egy ösztöndíjra, egy jó állásra.

A családdal kapcsolatban más megoldás hiányában, építsük a jövõnket. A tanulás, segítségkérés megmentheti az életünket.

Senki sem szeretne egész életében a lelki sebeitõl szenvedni, hiszen, mint már említettem a lélek hegei nem plasztikázhatóak. Azok ott, mélyen nem forrnak össze úgy, mint egy csont.

Nyisztor Viktória