Beszámoló a XXI. Nemzetközi Magyar Matematikaversenyrõl

Március 14-tõl 18-ig Kecskeméten szervezték a XXI. Nemzetközi Magyar Matematikaversenyt. A Kárpát-medencébõl 249 tanuló és kísérõ tanáraik vettek részt ezen a nagyszabású matematikaversenyen. A Bonyhádi Petõfi Sándor Evangélikus Gimnáziumot öt tanuló és egy kísérõtanár, Dr. Katz Sándor képviselte.

A bonyhádi tanulók az elõzõ évekhez hasonlóan most is sikeresen szerepeltek, mind az öt diák az élmezõnyben végzett. A 9. osztályos Nemes György és a 10. osztályos Kacz Dániel 3. helyezést ért el, a 11. osztályos Bõsze Zsuzsanna dicséretet kapott. A csapat elsõsorban egyenletes teljesítményével biztosította, hogy ezúttal is a legeredményesebb négy iskola között végeztünk, a budapesti Fazekas és Berzsenyi, és a szegedi Radnóti gimnáziumokkal együtt, megelõzve sok neves „specmatos” gimnáziumot, és az összes határon túli iskolát.

Az ötnapos rendezvény szakmai és kulturális programjaival fontos eleme a magyar-magyar kapcsolatoknak. A jövõ évi versenyt Gyõrben rendezik.