Futár Rajmundé gimnáziumi tanár írása
Az Egész életen át tartó tanulás program keretében európai uniós támogatással kéthetes továbbképzésen vehettem részt október második felében Dublinban. A pályázatot még áprilisban kellett beadni, majd júniusban tudtam meg, hogy elnyertem a támogatást, így volt idõm felkészülni a programra.
Huszonnyolc éve kezdtem a pályám, angol nyelvet húsz éve tanítok, már több mint tíz éve a Bonyhádi Petõfi Sándor Evangélikus Gimnáziumban. Itt a tanítási órák mellett szakkör, korrepetálás, vagy angol klub keretében is van lehetõség tanítványaink angol nyelvtudásának fejlesztésére, a tehetséges, motivált tanulók egyéni ütemben történõ haladását pedig saját tehetséggondozó programunk, a Csillagprogram segíti. Lelkes kollégáimmal együtt én is kiveszem ebbõl a munkából a részem tanítványaink nyelvvizsgájának megszerzése érdekében. Emelt szintû érettségi vizsgáztatásban, középszintû érettségi bizottsági elnökként is közremûködöm, az egyetemi tanulmányaikat folytató, diploma megszerzése elõtt álló hallgatók mentoraként tanítási gyakorlatukat vezetem.
Az elmúlt évek sikerei és az egyre magasabb kihívásnak való megfelelés késztetett arra, hogy megpályázzam ezt a képzést, hiszen egy nyelvtanárnak mindig naprakésznek kell lennie, az élõ, beszélt nyelvet jól kell ismernie, és bár a filmek, internet, saját iskolánkban dolgozó anyanyelvi lektor folyamatos impulzusokat adnak, az anyanyelvi környezetet semmi sem pótolja.
Itthon is folyamatosan részt veszek továbbképzéseken, ahol Európa bármely országában tanító középiskolai tanárokkal találkozhat az ember, így mód nyílik összehasonlításra, tapasztalatcserére is. Nagyon jó felkészültségû, öt Németországból érkezett tanárnõvel alkottunk egy csoportot, s a számunkra kidolgozott program három fõ elemre épült: nyelvgyakorlat, ahol saját nyelvi készségeink, nyelvismeretünk fejlesztése volt a cél, módszertani frissítés, melynek keretében az idegen nyelvek elsajátításához szükséges alapkészségek mai igényeknek megfelelõ elméleti és gyakorlati fogásaival ismerkedtünk, a harmadik, kulturális-országismereti blokk egyrészt prezentációkon, elõadásokon, másrészt városismereti sétákon keresztül valósult meg.
El kell mondanom, hogy az ott tartózkodás minden percét élveztem. Az iskolát azért, mert rendkívül figyelmes, kreatív, új elméleti megközelítéssel dolgozó tanár egyéniségek vezették a tanfolyamot. Hihetetlenül tájékozott és sokoldalú ismereteket nyújtó idegenvezetõvel jártuk végig a város nevezetességeit, így sokkal többet tudhattunk meg róla, mint egy átlagos turista. Nagyon jó kapcsolat alakult ki a csoport tagjai között, így a képzési programokon kívül is találkoztunk, színházba mentünk együtt, felkerestük azokat az irodalmi helyeket, 
amelyek a programba nem fértek bele, és egy egynapos túrára is beneveztünk, amikor a Dublinhoz közel fekvõ Glendalough és Kilkenny nevezetességeivel ismerkedtünk meg.
James Joyce, Oscar Wilde, Jonathan Swift, Samuel Becket és W.B Yeats – nem teljes a lista, amely azokat az írókat, költõket sorolja fel, akik Dublinhoz kötõdnek. A Christ Church vagy a St. Patric székesegyház lenyûgözõ méreteivel, békét árasztó hangulatával, a Trinity College, amelynek kollégiumai, fakultásai az egész várost behálózzák – felejthetetlen élmény volt mindezeket látni.
Az ír sorsot talán mégis két másik emlék példázza legjobban: a Trinity College könyvtárában megtekinthetõ, féltve õrzött Bibliák, a Book of Kells, amelyek az írek vallástörténetének kiemelkedõ kincsei, és az emlékezés szobrai a Liffey folyó partján, amelyek az 1840-es évektõl pusztító éhínségben elhunytaknak és azoknak állítanak emléket, akik kivándoroltak Amerikába jobb életet vagy egyáltalán túlélést remélve. Az írek egyébként úgy tartják, hogy az akkor megindult kivándorlás mintegy szokássá vált, ma is jelentõs a száma azoknak, akik odaát keresik a boldogulásukat.
Nem szeretnék megfeledkezni a „családomról” sem, mindannyian egy-egy családnál laktunk ez alatt a két hét alatt. Margaret Klotz volt a mi családfõnk, aki nyugdíjas matematika tanárnõ, gyermekei felnõttek, egyik Londonban, másik New Yorkban él, így szívesen fogad be vendégeket. Nála hárman laktunk: Paolo, egy olasz nyugdíjas sebész orvos, Ruth, aki Brazíliában utazásszervezéssel foglalkozik és én, a magyar angoltanár. Õk is az Emerald Cultura Institute tanulói voltak, nyelvtudásuk fejlesztése volt a céljuk, így külön örültek, hogy otthon is tanárokkal voltak körülvéve.
Margaret kedves vendégszeretetét, fõztjét mindannyian élveztük. Több alkalommal volt esti vendégünk, alkalmam volt olyanokkal is találkozni, akik jártak már Magyarországon, Budapesten, Pécsett, így felidéztük az itt szerzett élményeiket.
Ez a két hét nem egy lezárult epizódja volt életemnek: a német kolléganõkkel rendszeres levelezésben állunk, még talán iskolai partnerkapcsolat is kikerekedik a történetbõl, Margaretnek is írogatok idõnként, és az iskolát interneten bármikor elérhetjük, szívesen állnak rendelkezésünkre, ha valamiben segítségre szorulnánk.
Tanítványaim, kollégáim és tágabb szakmai kapcsolódásaim révén igyekszem minél szélesebb körben hasznosítani egyrészt az anyagokat, amelyeket kaptunk, begyûjtöttünk, másrészt az élményeimet, tapasztalataimat.
Van egy harmadik aspektusa is az utóhatásnak: mind kollégáimat, mind diákjaimat arra biztatom, hogy éljenek a lehetõségekkel, keressék a pályázati kiírásokban a számukra megfelelõt, a Comenius és az Erasmus révén kitágul a világ az ember elõtt, sokféle ismerettel, tudással gyarapodhatunk, és betekintést nyerhetünk Európa más népeinek kultúrájába, hagyományaiba, mindennapi életébe. A személyes tapasztalat elfogadóbbá, megértõbbé, együttmûködõbbé teszi az embert.
Fotók:
1. Molly Melone szimbolikus alakja a város szívében, háttérben a Trinity college
2. Kirándulás Dublin környékén
3. Az emlékezés szobrai a Liffey folyó partján
4. A Trinity College belsõ udvarának részlete
5. Az otthonunkban Margarettel
6. A német kolléganõk, a Trinity College a háttérben