A bonyhádi Tóth István Zsolt ifjú kora óta kedveli a természetet, így erdésztechnikusi végzettséget szerzett, majd természetvédelmi õr lett. A sors idõnként beleszólt terveibe, és kényszerpályára került több évre, szeptember közepétõl azonban hivatásszerûen is újra a természetvédelemnek élhet. Elkötelezettségét – különös tekintettel a Zengõ hegy természeti értékeinek megvédése során mutatott kiemelkedõ szakmai kiállásáért – augusztus 19-én a Magyar Köztársasági Ezüst Érdemkereszt kitüntetéssel jutalmazták a Vidékfejlesztési Minisztériumban.
– A Zengõn építendõ radarállomás kapcsán aktivizálták magukat a civil szervezetek, fõleg a Civilek a Zengõért Mozgalom. Én akkor még természetvédelmi õrként dolgoztam 2004. december 3-ig. Szakmai 
tudásommal a mozgalom mellé álltam, összeírtam hány védett faj és milyen eszmei értéket képvisel a területen, ahol utat építenének a tervezett radarállomáshoz. Közben változtak az eszmei értékek, a bánáti bazsarózsáé pl. 50 ezerrõl 100 ezer Ft-ra emelkedett. Jómagam 440 tövet találtam ebbõl a virágból, de a hitelesség kedvéért meghívtuk a pécsi egyetemrõl dr. Kevei Balázst, akivel egy újabb bejárás során már 660 tövet találtunk. Ezen adatok alapján írtuk meg a hivatalos levelet, hogy közel 100 millió Ft összegû eszmei érték pusztulna el a Zengõn a radarállomás és a hozzá vezetõ út megépülésével. Amit én tettem, az csak kis szelete a mozgalomnak, amit a civil szervezetek végeztek a Zengõ megmentéséért, mégis fontos volt a szakmai szempontból történõ alátámasztás.
– Mióta csak ismerlek, elkötelezett természetvédõ vagy. Mikor kezdted ezt a tevékenységet?
– Mindig sokat jártuk a természetet a családdal és édesanyám javasolta, hogy a gimnáziumi tanulmányaim elvégzése után legyek erdész. Tizenkilenc évesen kezdtem kijárni Sötétvölgybe, eleinte még nem tudtam a bükköt megkülönböztetni a gyertyántól. Két évet kellett rendészetnél dolgozni, hogy utána elmehessek erdészeti iskolába levelezõre, plusz 1 év volt a technikus minõsítõ vizsga. Sötétvölgyben kora tavasztól késõ õszig hetente felírtam, mibõl mikor láttam az elsõ virágzó példányt, és ezt évrõl évre megismételtem, ebbõl nagyon sokat tanultam, tapasztaltam. Aztán a szekszárdi kertészetben dolgoztam, majd a parkfenntartásba kerültem, mivel atletizáltam és itt tudtam rövidebb munkaidõben dolgozni.
– Hogyan lettél természetvédelmi õr a Mecsekben?
– Mindig õr szerettem volna lenni. A szekszárdi Városgazdálkodási Vállalattól, parkfenntartásból kerültem oda. Elõször a Tolna megyei területen volt felügyeletem, egy hónapban 1400 km-t mehettem saját kocsival ellenõrizni. Az õr feladata sokat jelen lenni a helyszínen és minél több információt begyûjteni, hogy ismerje a természeti értékeket. Aztán kezdõdtek a km keret megszorítások, és úgy láttam, ez kevés a terület felügyeletének ellátásához. Megalakult a Héliosz Kft. és oda hívott a korábbi fõnököm, így visszamentem a parkfenntartásba. Egy éven belül jött a maszek világ és más nyerte el a fûnyírási és virágágyás ellátási munkát, így megszûnt a munkaviszonyom. Egy évig vártam arra, hogy visszakerülhessek a természetvédelembe a Mecsekbe, 1994-ben. Tíz évig dolgoztam ott, több mint 3 ezer adatom van a növényekrõl, köztük több mint 100 védett fajról.
– És van amelyiket Te magad fedezted fel a Mecsekben.
– A piacenzai nõszõfüvet Óbánya fölött, tavaly a bajuszkosborra 18 év után találtam rá újra, vagy ott a keleti ajtóscsiga Mázánál, ami korábban nem volt ismert a Mecsekben, és az atracélcincér, amely csak ott él meg, ahol a kék atracél nevû védett növény található, és utoljára az 1930-as években volt adat a Pécs környéki létezésérõl. Ez a bogár nagyon ritka, és az én felfedezésem kapcsán, a Környezetvédelmi Fõfelügyelõségen dolgozó ismerõsöm fotói és beterjesztése alapján megemelték az eszmei értékét 100 ezer Ft-ra.
– Hogy lehet megtalálni egy bogarat vagy egy növényt a nagy erdõben?
– Sokéves tapasztalat kell ahhoz, hogy az ember tudja, melyik bokor tövében milyen növény lehet, vagy hogy egy gyepen mikor találhatunk ritka lenfajokat. Ezeknek megvannak az élõhelyei, ugyanúgy mint a gombáknak.
– Pár éve kényszerpályára kerültél. Azóta is ugyanúgy járod és kutatod a természetet?
– Igen. Egyébként szeptember közepén szûnik meg a munkaviszonyom a szociális otthonban, és akkortól visszavesznek a Nemzeti Parkhoz. Ezért az elmúlt hónapokban ismét kijártam kutatni, olyan területeket kerestem fel, ahol erdészgyakornokként voltam 30 évvel ezelõtt és láttam védett növényeket.
– Felfedezéseid közül többet publikáltál is.
– A Magyarországi orchideák atlaszában publikálhattam a piacenzai nõszõfûrõl, amelyet én találtam meg az országban. A Magyarország védett növényei c. könyv 1999-ben jelent meg, abban 7 éves munkám van az adatok feldolgozásában: az ország területén fellelhetõ 480 körüli faj elterjedési térképeit manuálisan megpontozva készítettem el. Kisebb kiadványokban is publikáltam, a Folia comloensis-ben jelent meg a Kelet-Mecsek Tájvédelmi Körzet és közvetlen környékének védett növényeirõl szóló tanulmányom, három részben. Mikor ez a lap megszûnt, utódkiadványában közöltem írást a Völgység flórájáról. A Völgység tematikus tanösvényeit bemutató könyvbe pedig a községhatárokon található védett növényekrõl írtam.