Lopják a hulladékot

Bonyhád Város Önkormányzata, a Bonycom Közüzemi Kft., és az ECO-Clear Kft. közösen indította útjára idén januárban a papírhulladék-gyûjtési rendszert. Ennek keretében minden hónap utolsó szerdáján elviszik az ECO-Clear Kft. munkatársai a lakások elé kihelyezett papírhulladékot, az erre a célra szolgáló kék zsákban. Magyari Tamást, a Bonycom Kft. ügyvezetõ igazgatóját kérdeztem arról, mennyire bizonyult életképesnek a kezdeményezés, van-e igény a lakosság részérõl e szolgáltatás iránt.

– A lakosság örömmel fogadta a kezdeményezést, de kicsit tartunk attól, hogy esetleg elmegy a kedvük a papírhulladék ily módon való gyûjtésének. Hogy mi lehetne ennek az oka? Sajnos ezeknek a papírhulladék csomagoknak a begyûjtésére rákaptak mások is, vagyis elemelik az ECO-Clear Kft. által kiosztott zsákokban kihelyezett papírt. Ilyen esetekben pedig a hivatalos elszállító sajnos nem tud cserezsákot hagyni a lakosnál, mivel nem találja a kitett zsákot, és így nem tud a további igényrõl. A két kft. már feljelentést tett ezügyben, és bízunk benne, hogy mielõbb helyreáll a rendszer, amelyet megpróbálunk a lehetõ legjobban fenntartani.

– A közelmúltban ismét meghirdették az elektronikai hulladék leadásának lehetõségét. Ezt mennyire használta ki a lakosság?

– Sokan felkeresték a Bonycom Kft. kettes telepét elektronikai hulladékaikkal. Ezt a lehetõséget õsszel még egyszer meg fogjuk hirdetni. Az idõpontról mindig értesítjük a lakosságot, és kérjük, hogy a meghirdetett idõpontban hozzák telephelyünkre a szükségtelenné váló elektronikai hulladékot, melyet ezt követõen elszállítunk. Bonyhád város területén évi egyszeri lomtalanítás kötelezõ. Ettõl függetlenül részleges lomtalanítás keretében – a zöldhulladék gyûjtõ járaton kívül – a nyesedéket is összeszedték már idén egyszer a dolgozóink.

– Az elmúlt hetekben megszépült a városközpont és környéke, a tavasz érkeztével fákat és virágokat ültettek a Bonycom Kft. munkatársai.

– A buszpályaudvarnál kivágásra kerültek a kiszáradt fák, melyek hársfákkal lesznek pótolva õsszel – veszi át a szót Cséplõné Borsos Jolán, a Bonycom Kft. fõkönyvelõje. – A közgazdasági szakközépiskola mellett kialakítottunk egy teljesen új parkot, és a város közterületeinek virágosítását is végezzük. A Székely Emlékparkhoz díszgalagonyát ültettünk, és folytattuk a vérszilva sort, ami hiányzott a Pannónia Zrt. épülete felé. Elõször barkafát ültettünk az emlékparkba, de azt másnapra kitörték. A Tesco felé is azért kellett most fákat ültetnünk, mert az áruház által finanszírozott és elültetett csemetéket kitördelték. A katolikus templom melletti virágágyáson is rendszeresen átgyalogolnak az emberek. Örülnénk, ha mindenki vigyázna a környezetére, és inkább gyönyörködne a növényekben. Tervezzük még a Perczel-kert parkosítását, ami egy költségesebb tevékenység lesz, mert oda egyedi fákat kell vásárolni, és néhány kiszáradt fát ki is kell vágni. Ezt az önkormányzattal közösen fogjuk megvalósítani.