Hamarosan megkezdik a Közösségi ház felújítását

Váralja Önkormányzatának Képviselõ-testülete a közelmúltban fogadta el a 2011. évi költségvetését, 153,5 millió Ft-tal. Filczinger Ágnes polgármester úgy fogalmaz: az elsõ nehéz év vár a településre, de hitel nélkül próbálják átvészelni.

– Muszáj idén megvalósítani a négy elnyert vis maior pályázatunkat. Már zajlik ez a komoly beruházás: a patakmedrek, az Árpád utcai árok és a Váraljai árok több szakaszának rendezése, útleszakadások helyreállítása, házak védelme partfal-biztosítással, hidak rekonstrukciója, közmûvezetékek védelme. A legtöbb kárt 2010-ben az elsõ hatalmas esõzés vízmennyisége okozta, és annál a vis maior pályázatnál még 40 %-os önerõt kellett biztosítani, ami Váralja esetében 5 millió Ft-ot jelent. A további vis maioroknál már 90 %-os támogatást biztosítottak, így a másik három esetben „csak” összesen 1 millió 312 ezer Ft önerõre van szükség. Hamarosan elkezdjük az IKSZT pályázat megvalósítását is, melyre szintén tavaly nyertünk támogatást. Ennek keretében sor kerül a Közösségi ház nyílászárócseréjére, fûtéskorszerûsítésre, melegítõkonyha és kerékpártároló kialakítására, 2 terem összenyitására, és akadálymentesítésre.