Az Izraeli Baráti Társaság Bonyhádon is tevékenykedik

Az V. Völgységi Konferencián, november 25-én került átadásra a Max Nordau Magyar-Izraeli Baráti Társaság bonyhádi csoportja által alapított Blau László emlékdíj. Az elismerést idén májusban hozták létre, a városi önkormányzat beleegyezésével. A Völgységben élõ kisebbségekért sokat tevõ és vállaló személy, vagy társadalmi szervezet kaphatja meg a díjat, melyet idén dr. Vidor György vehetett át. A kitüntetéshez örömmel adta a nevét az évtizedek óta New Yorkban élõ, 89 éves Blau László, Bonyhád tiszteletbeli polgára. A Max Nordau Magyar-Izraeli Baráti Társaság két éve megalakult bonyhádi csoportjának az elnökét, Tóparti Józsefet kérdeztem céljaikról.

– Fontosnak tartjuk a magyar és az izraeli nép közötti társadalmi, tudományos, gazdasági, idegenforgalmi, sport, kulturális, vallási, valamint személyes kapcsolatok megteremtését és ápolását, valamint a kapcsolatfelvételt a Bonyhádról elszármazott zsidókkal. Szeretnénk segítséget nyújtani a bonyhádi zsidó temetõ gondozásában, oktatási programokat és kiállításokat szervezünk, kutatjuk a bonyhádi zsidóság múltját. Tervezzük újság készítését, melyben bemutatnánk a saját, illetve a Völgységben élõ kisebbségek tevékenységét. Szükségét éreztük, hogy felelevenítsük a régmúltat a mostani bonyhádi diákok illetve mindazok számára, akik érdeklõdést mutatnak eziránt.

A Max Nordau Magyar-Izraeli Baráti Társaság 22 városban van jelen Magyarországon, természetesen elsõként az országos elnökség alakult meg, a nagykövetség fontos feladatának tartotta a létrehozását. Bonyhádon ha visszanézünk az elmúlt 60-70 évre, hogy mi minden történt a holokauszt óta, akkor látjuk hogy nagyon sok náció telepedett meg itt, miközben a zsidóság teljesen eltörpült, jelenleg 5 családról beszélhetünk. Gondolkodunk a neológ zsinagóga felújításán, keressük a lehetõségeket, a Völgységi Konferenciára egy nagyvállalkozót is meghívtunk, aki a segítségünkre lehetne. A zsinagóga rendeltetésszerû használatát nem tudnánk biztosítani, viszont tökéletes kulturális központtá lehetne tenni, csodálatos az akusztikája. Azon is dolgozunk, hogy Bonyhád Városa partnerkapcsolatot alakítson ki Izraelben. Ennek kezdeti lépése, hogy Tiberias városából gyerekeket hozunk nyaralni jövõre Bonyhádra.