Bonyhád közlekedési helyzetérõl tárgyaltak

20100506-1.jpgBonyhád közlekedési helyzetét értékelték a városi rendõrkapitányságon. A megbeszélésen a kapitányság vezetõi mellett részt vettek a városi önkormányzat képviselõi, többek között Potápi Árpád János polgármester, valamint az Összefogás a Közrend Védelmében Alapítvány tagjai. Dudás Zsolt, a kapitányság közrendvédelmi és közlekedésrendészeti osztályának vezetõje tájékoztatást adott a 2008 óta folyamatosan javuló baleseti helyzetrõl: míg 2008-ban két halálos baleset történt Bonyhádon, addig 2009-ben egy sem. A baleseti okok között a gyorshajtás a leggyakoribb, épp ezért napi rendszerességgel végeznek sebességméréseket a rend õrei az illetékességi területen. A baleseti adatokat áttekintve az is látható, hogy a Völgység utcában, vagyis a Tesco áruház környékén történt a legtöbb baleset, illetve a város terein (Széchenyi és Szabadság tér). Továbbra is a Szecska városrész mondható a legbiztonságosabb területnek.

Dr. Marcsek Sándor városi rendõrkapitány elmondta, hogy a kiemelt gyalogátkelõhelyek létesítése hatékonynak bizonyult, azóta nem történt komoly baleset ezeken a helyeken. Baleseti szempontból veszélyesnek tekinthetõ a 6-os számú fõút és a dombóvári elkerülõ út keresztezõdése, illetve a 6-os út és a Zrínyi utca lámpás keresztezõdése. A városon belül a legforgalmasabb keresztezõdés a katolikus templomnál van, errõl részletesebben is beszéltek a jelenlévõk, hogy esetleg az elsõbbségadás rendjét megváltoztatva elkerülhetõk lennének-e a közlekedési dugók.

A Bajcsy-Zsilinszky utcában, a Vörösmarty iskola hátsó bejáratánál szeretnének egy gyalogátkelõhelyet létesíteni, ez már több fórumon is szóba került. A kapubejárók és a villanyoszlopok ezt nem teszik lehetõvé pontosan a kapunál, de a megoldáson még gondolkodnak. A Nemzeti Közlekedési Hatóság az elsõ helyszíni kijelölésnél elutasította a megvalósítás lehetõségét, ezért felmerült forgalomlassító elhelyezése is. A jövõben változás lesz, hogy a postánál lévõ gyalogátkelõhelyet 15 méterrel arrébb helyezik, közelebb a Városházához.

Potápi polgármester úr javasolta, hogy a Rákóczi és a Gyár utca között épült útszakaszt tegyék egyirányúvá, amíg nem épül meg a folytatása. Errõl majd helyszíni bejárás során döntenek. A parkolók tekintetében elhangzott, hogy a Perczel Mór szakközépiskolánál hamarosan 11 új parkolóhelyet létesítenek. Lakossági levél alapján még több közlekedési probléma is felmerült, melyekrõl még egyeztetni fognak az érintettek.