Szónoklatban és népdaléneklésben is jók a gimnazisták

A bonyhádi Petõfi Sándor Evangélikus Gimnázium diákjai újabb kiemelkedõ versenyeredményeket könyvelhetnek el. Kovács Imola az Eötvös József Középiskolai Szónokverseny országos döntõjén 4. helyezett lett. A Nemzetközi „Kenguru” matematikaverseny országos eredménylistáján Cséke Balázs az 5., Szabó Huba a 6. helyen végzett. Az AJTP országos matematikaversenyén a 12. évfolyamon Szili László 1., Siska Tamás 3., Nagy E. Zsuzsa 4. helyezést ért el, míg a 10. évfolyamon Csahóczi Márton 5. lett. A Szinger Árpád, Oláh István és Neubauer Antal alkotta csapat a Curie környezetvédelmi verseny országos döntõjén 5. helyezést ért el.

A bonyhádi gimnazisták több produkcióval is részt vettek a keszthelyi Helikoni Mûvészeti fesztiválon. Jászberényi Tünde hangszerszólója arany minõsítést és különdíjat érdemelt. Arany minõsítést kapott még a Szegedi Edit, Wiandt Zsófia, Gänszler Gabriella, Neubauer Antal összeállítású klarinétkvartett, és Katz Fruzsina népdaléneklésben. Ezüst minõsítést kapott Neubauer Antal hangszerszólója, és Mészáros Bettina versmondása, bronzot pedig a gimnázium kórusa és a Kereszt-metszet együttes.