Virágültetés a piacon

20100416-1.jpg20100416-2.jpgA „Ne légy birka!” elnevezésû környezetvédelmi akcióhoz 24 Tolna megyei csapat csatlakozott, közülük a legtöbb a SZLTISZK Perczel Mór Szakközépiskolai Tagintézményébõl. A bonyhádi ökoiskola négy osztálya a kezdeményezés 5. fordulójában figyelemfelhívó tevékenységet kellett kitaláljon és teljesítsen, mely feltûnést kelt, rövid ideig tart, és minél több embert megmozdít. A 10.A osztály diákjai ma délelõtt elmentek a piacra. Már a megérkezésükkel nagy feltûnést okoztak az egyforma pólós fiatalok, akik virágföldet, árvácskatöveket, cserepeket, kesztyûket és kannában vizet vittek, majd virágültetésre invitálták az embereket.

20100416-3.jpg20100416-4.jpgNagyon sokan megálltak és rácsodálkoztak az akcióra, hiszen aki elültetett egy virágot, térítésmentesen megkapta és haza is vihette. Az akció lényege az volt, hogy felhívja a figyelmet a környezetünk szebbé tételére, melyben nagy szerepe van a növényeknek. A középiskolások három csapatban, a piac különbözõ pontjain állították meg az embereket, és szinte mindenki elsõ szóra csatlakozott is a kezdeményezéshez. Az óvodáskorúaktól a nyugdíjasokig 30 érdeklõdõ vett részt a feladatban, és 1-1 árvácskát ültettek el. Akadt, aki nem kívánta hazavinni a virágot, mert otthon már sokat ültetett, ezek a növények a 10.A osztály termét fogják szebbé tenni.