Szellemi Zsendülés volt a gimnáziumban

20100322.jpgKissé szeles idõjárás, mégis tavaszi napsütés fogadta a Bonyhádi Szellemi Zsendülés kétnapos rendezvényének vendégeit a Petõfi Sándor Evangélikus Gimnáziumban. Közel 80 iskola 250 diákja illetve pedagógusa vett részt a programokon, többek között három országos verseny döntõjén. Az Ordass Lajos retorikaverseny házigazdája Kutnyánszkyné Bacskay Eszter, a Lotz János szövegértési és helyesírási versenyé Lenczné V. Judit, míg az „Ésszel járom be a Földet” vetélkedõé Gruber László gimnáziumi tanár volt (a fotó az utóbbi helyszínen készült).

Az országos retorikaversenyen 7 iskola 19 diákja mérte össze tudását. A primer kategóriában „A mûvészet örök, az élet véges”, míg a magiszter kategóriában „A kevesebb néha több” címmel kellett szónoklatot írjanak és elõadjanak a fiatalok. A helyszínen kapott, választható témák között szerepelt például „A virtuális valóság elõnyei”, „Szólj igazat, betörik a fejed”, vagy épp „A puding próbája az evés”. A magisztereknél Kisgyura Kata (Nagykanizsai Batthyány Lajos Gimnázium) vihette haza az aranyérmet, míg a primer kategóriában Kovács Imola (Bonyhádi Petõfi Sándor Evangélikus Gimnázium) gyõzedelmeskedett, második helyre utasítva Csorba Zsuzsannát (Nagykanizsai Batthyány Lajos Gimnázium), és bronzérmes pedig Kesjár Ráchel (Békéscsabai Evangélikus Gimnázium) lett. A versenyzõk koszorúzással emlékeztek Ordass Lajos emléktáblájánál az evangélikus püspökre, aki a bonyhádi középiskolában érettségizett.

A szövegértési és helyesírási verseny országos döntõjében három korosztályban 81 diák vett részt. A magas színvonalú tudáspróbán a legeredményesebb tanulók és felkészítõ tanáraik többek között a tavalyi bonyhádi Lotz János nyári diákegyetem publikációiból összeállított könyvet is átvehették. A 4. évfolyamon Kitanics Maya (Dienes Ált. Isk. Grundschule Szekszárd) gyõzedelmeskedett, õt Hábel Eszter (Kaposvári Kodály Zoltán Központi Ált. Isk. Kisfaludy Utcai Tagiskolája), illetve Máté Fanni (Baka István Ált. Isk. Szekszárd) követte a képzeletbeli dobogón. A 7. osztályosoknál Király Henrietta (APOK Belvárosi Általános Iskolai Tagintézmény Dombóvár) bizonyult a legeredményesebbnek, második lett Papp Dávid (Fekete István Ált. Isk. Zamárdi), harmadik pedig Palkó Richárd (Kaposvári Kodály Zoltán Központi Ált. Isk. Kisfaludy Utcai Tagiskolája). A nyolcadikosok mezõnyében Punk Enikõ (Ságvári Endre Gimnázium Kazincbarcika) lett az elsõ, maga mögé utasítva Erki-Kiss Szilviát és Szekeres Szilviát (mindketten a Makói Ált. Isk. Almási Tagintézményét képviselték).

Második alkalommal hirdették meg a bonyhádi gimnáziumban – A Földgömb címû folyóirattal közösen – az „Ésszel járom be a Földet” vetélkedõt. Az elõzetesen 103 benevezõ és versengõ csapat közül 18 jutott be a pénteki bonyhádi középdöntõbe, majd onnan 8 csapat jutott tovább a szombati döntõbe. A fõnyereményt, a marokkói utazást a Szentesi Horváth Mihály Gimnázium csapata és felkészítõ tanáruk nyerte. A második helyezett Janus Pannonius Gimnázium, és a bronzérmes Nagykanizsai Batthyány Lajos Gimnázium és Egészségügyi Szakközépiskola csapata egyaránt utazási utalványt nyert.

A Bonyhádi Szellemi Zsendülés keretében a fiatalok részt vehettek a „Glasperlenspiel”, azaz Üveggyöngyjáték elnevezésû vetélkedõben, a diák-médiamûhelyben pedig az interjú és a riport mûfajával ismerkedtek az érdeklõdõk. A pedagógusoknak is kínáltak külön programokat: hallhattak a Lotz János nyári diákegyetemrõl, ezenkívül Dr. Petõfi Sándor János „Magyar tudós külföldön”, Dr. Harkó Enikõ (PhD) középiskolai tanár „Utazás és irodalom”, Reiszné Szõts Edit (a Dyslexiás Gyermekekért Tolnában Egyesület elnöke) pedig „A dyslexia és terápiás lehetõségei” címmel tartott elõadást.