Magyar Lovassportért Emlékérem Bányai Bélának

20100306-1.jpgA Magyar Lovassportért Emlékéremmel tüntette ki Bányai Bélát a Magyar Lovassport Szövetség elnöksége. Ez alkalomból Potápi Árpád János, Bonyhád város polgármestere sajtótájékoztató keretében gratulált a kitüntetettnek telephelyén, a Bonyhád határában lévõ Generál Kft.-nél, ahol a lovardába is betekinthettek az újságírók.

Bányai Béla a nemzetközi és hazai elismerést kiváltó bábolnai Junior Távlovas Világbajnokság szervezõje és fõrendezõje volt, 2002-2008 között a Magyar Lovas Szövetség Távlovagló és Távhajtó Szakágának elnökeként pedig új távlatokat nyitott a sportág életében. Bányai kezdeményezésére indították útjára a Közép-Európa Kupa versenysorozatot, emellett nemzetközi bíró- és állatorvos-továbbképzõ tanfolyamokat szervezett, és kiváló nemzetközi kapcsolatokat ápol. Bányai Béla két gyermeke és õ maga is büszkélkedhet magyar bajnoki címmel.

20100306-2.jpgA Magyar Lovassportért Emlékérmet idén három ember vehette át. Az elismerés kiemelkedõ versenyeredményért, sportolók felkészítéséért, a lovassport érdekében kifejtett menedzselési-, szervezési-, támogatási-, oktatási- és tudományos tevékenységért adják, és Bányai az utolsó kivételével minden téren elismerésre méltón teljesített. A díjazott úgy érzi, ez az emlékérem nem csak õt illeti, hanem a Bábolna Ménes Birtok vezetését, illetve bonyhádi lovascsapatát is.

Bányai Béla jelenleg a régióban dolgozik a sportág jövõjéért: április 24-én Óbányán egy új sportágat mutatnak be, melynek keretében egyesítik a tájékozódási és a távlovas feladatokat a lovasturizmussal. Bányai a többi lótenyésztõt is segíteni szeretné, így a Hidason lévõ két fedezõ ménjét (amelyek a távlovas sportban már bizonyítottak) a tenyésztõk rendelkezésére bocsátja. Célja az is, hogy megszerettesse az ifjúsággal a távlovas sportot. Az aparhanti Kovács Dávid már szép sikerekkel büszkélkedhet, és a közeljövõben a bonyhádi gimnazistáknak szeretnének lehetõséget nyújtani a lovaglásra.