Megkötötték a szerzõdést a Kisvejkei Tanodáról

Megkötötte a Kisvejkei Tanoda mûködtetésérõl szóló szerzõdést az Aparhanti Független Roma Egyesület, és az Oktatási és Kulturális Minisztérium. Jelenleg negyven gyermek jár a Tanodába, a programba hivatalosan bevonható 30 fiatal közül 29 halmozottan hátrányos helyzetû. A napokban várják az igényelt hat számítógépet és a nagyteljesítményû fénymásolót, illetve a bútorzatot is megrendelték.

– Befejeztük a gyerekek bemeneti mérését a fejlesztõ pedagógusunk által hozott mérõanyagokkal, és csak ezt követõen érkezett meg a tanodai mérési sztenderd, így most újra adott a feladat – mondja Jákovics Vilmos, az Aparhanti Független Roma Egyesület elnöke. – Programokat is hirdetünk a gyerekeknek és az érdeklõdõknek: a Zöldtárs Környezetvédelmi Közhasznú Alapítvány elõadássorozatot tart a Tanodánkban, januárban az „amit eszel, amit veszel, az leszel” címmel tartottak elõadást a szakemberek, ami nagyon tetszett a résztvevõ több mint húsz gyermeknek. Februárban pedig színházlátogatást tervezünk Pécsre.

Az egyesület pályázatot készül benyújtani a mélyszegénység elleni felhívásra, ezzel célunk a társadalom felhívása a kirekesztés ellen. Sajnos sok példa van arra, amikor az iskolában a jobb módból érkezõ gyermekek a szegénységbõl érkezõket kirekesztik, elõítéleteik vannak. Mi a Tanodában is elsõsorban halmozottan hátrányos helyzetû gyermekekkel foglalkozunk, õk és a szüleik lesznek a célcsoportunk a pályázatban is.

A Vöröskereszttel készülünk együttmûködésre, gyûjtési akciót szervezünk májusban és októberben. A hozzánk járó nagyobb gyerekeket – hetedikes korosztálytól – felkészítik a gyûjtési akciókra, hogy ne csak a projekt célcsoportjaként kapjanak szerepet, hanem legyenek aktív résztvevõk is. Október 17-én, a szegénység világnapján pedig közösen szétosztjuk az összegyûjtött tartós élelmiszereket.