Völgységi Roma Nap

2009. augusztus 29-én színes programokkal várták az érdeklõdõket a bonyhádi romák.
eperke.jpg

A rendezvény fõszervezõjével, Boros Csabával beszélgettem.
  Elmondta, hogy a Völgységi Roma Nap 2002 óta minden évben megrendezésre kerül. Ekkor alakult meg az elsõ Roma Kisebbségi Önkormányzat. Sok településen, városban, faluban, ahol cigány kisebbség él, megtartják a romanapot. Ezeknek a rendezvényeknek a célja a hagyományõrzés, a kultúra ápolása. Szeretnék megmutatni a társadalomnak, hogy a cigány kultúra is része a város kultúrájának. 11 roma hagyományõrzõ tánccsoport lépett fel, vidékrõl is sokan jöttek.

 

 

djtads.jpgA nap fontos része az volt, amikor 21 roma származású jó tanulónak gratuláltak és adták át az ösztöndíjat, és DVD-t. Ezt követõen Stefano szórakoztatta a közönséget. A rossz idõ ellenére mindenki jól szórakozott az esti utcabálon. Boros Csaba hangsúlyozta, hogy a roma nap ugyanolyan nyílt nap, mint a város többi kulturális rendezvénye. Fontosnak tartja, hogy a nem roma emberek is eljöjjenek erre a rendezvényre, eltöltsenek velük egy napot, kóstolják meg az ételeiket, beszélgessenek velük, hallgassák meg problémáikat.

Szeretnék, a roma napot jövõre is megrendezni.