„A japán kard magyarul” címmel jelent meg a bonyhádi fegyverkovács, Fazekas József elsõ könyve. A kötetet szeptember 19-20-án mutatják be elõször a nagyközönségnek a 6. Nemzetközi Késkiállításon, a budapesti Lurdy házban. Fazekas Józseffel a fotókkal bõségesen illusztrált könyvet lapozgatva beszélgettem.
– Ez az elsõ könyvem, viszont az újság, amelyet negyedévente elkészítünk, nagyon hasonló ehhez (a Késmûves címû lap 2005 óta jelenik meg). Tulajdonképpen mondhatnám azt is, hogy ez most egy hosszabb újság, sokkal több munkával és utánanézéssel. Volt sok apró dolog, aminek a hitelességét meg kellett vizsgálni. És akkor jöttek a véletlenek – amik ugye nincsenek, csak apró csodák. Megismerkedtünk egy osztrák gyûjtõvel, akinek nagyon értékes kardok vannak a tulajdonában. õ néhány évig Japánban élt, japanológiát is tanult, tõle nagyon sok mindent megtudtam. Azonkívül rengeteget tanultam abból, hogy nekiálltam elkészíteni ugyanabból az anyagból, ugyanúgy egy kardot, mint a japánok.
– Tulajdonképpen miben különbözik a japán kard a többitõl?
– A japán kard sokkal nagyobb idõráfordítással és precizitással van elkészítve. Az a különlegessége, hogy a 8-9. századtól kezdve ez a kardforma nem változott, míg Európában a 10. századtól a 20. századig volt 50-70 féle kard. Egy kardnak az a lényege, hogy – mivel vágnak, szúrnak vele – legyen kemény, de ne törjön el. Ami kemény az eltörik, ami puha az elhajlik. Ezt a két dolgot kombinálni nagyon nehéz, de a japánok megoldották. Ennek a kardnak az éle és a hegye nagyon kemény, míg hátul teljesen puha. Ha valaki lát egy japán kardot, és egy picit szereti a vágóeszközöket, akkor biztos hogy beleszeret. Mert a világ legegyszerûbb kardja, és mégis a legszebb.
– Beszéljünk a könyvrõl magáról!
– Ennek a kiadványnak az a különlegessége, hogy egy olyan ember írta, aki arról írt, amit õ maga is csinál. A többi könyv mindig egy kívülálló tollából volt, és õ legfeljebb megkérdezte a kardkovácsot, hogy mit csinált. Én viszont a saját tapasztalataimat is le tudtam írni. Ebben a könyvben a szöveg 60-70 %-ban játszik szerepet, a többi a fotók és a magyarázó képek. Utóbbiak a fiam keze munkáját dicsérik, sõt õ tördelte és rakta össze a könyvet.
– A kötetben látható kardokat mind Te készítetted?
– A legszebb és a legjobb kardok a 12-14. században készültek, és ezt a minõséget azóta sem tudják elérni még a japánok sem. Természetesen ezekbõl a kardokból van a legtöbb a könyvben, de benne van az a két kard is, amelyeket én készítettem. Történtek ugye „véletlenek”: felajánlottak nekem egy kardot megvételre, ami nagyon rozsdás volt, és nem lehetett tudni pontosan, hogy milyen korból származik. Aztán utánanéztünk, és kiderült, hogy ez bizony egy Kanemoto kard, és lehet hogy 15. századi. Kanemoto a mester neve volt, de ezt a nevet a további generációk mindig tovább vitték. És egy kard annál értékesebb, minél közelebb van idõben a mesterhez. Szóval a rozsdás kardnak a történetét leírom a könyvben… Megcsiszoltam, és kiderült hogy bizony Kanemoto elsõ vagy második generáció, tehát egy több mint 400 éves kard. A felcsiszolását végig lehet követni a könyvben. Aztán van benne még egy nagyon érdekes kard, ami szerintem a világ egyik legszebb Wakizashi-ja, ez a középméretû kard. Ehhez az amerikai kukoricaföldeken jutott hozzá egy gyûjtõ – ennek a története is olvasható a kötetben.
– Kiknek ajánlanád ezt a könyvet, mennyire szakmai a nyelvezete?
– Mindenkinek ajánlom. Azoknak, akik szeretik a kardokat. Azoknak, akik valamilyen japán sportot ûznek, mert helyre tesz bizonyos ismereteket. És azoknak is ajánlom a könyvet, akik egyszerûen szeretik a szép színes könyveket. A nyelvezete szerintem olvasmányos, ezért is az a könyv címe, hogy „A japán kard magyarul”. Magánkiadásban jelentettük meg a kötetet, és magánterjesztésben árusítjuk, nálam lehet megrendelni, illetve megvásárolni.