Két kötetben szerepel már írása

20090615-8.jpgA Völgységi Könyvfesztiválon a Garbo Kiadó bemutatta Ígéretek címû kötetét. A könyv egy Internetes pályázat legjobb alkotásait tartalmazza, a közel ezer beérkezett novellából és versbõl negyvenkét ember legmélyebb gondolatai kerültek kiválogatásra. A bemutató érdekessége volt, hogy a bonyhádi Petõfi Sándor Evangélikus Gimnázium érettségizõ diákjának, Halász Kingának az írása is olvasható a kötetben. Az ifjú alkotóval a könyvfesztiválon beszélgettem:

– Közel egy éve született meg az elsõ versem, akkor még teljesen hobbi szinten. Ezt megmutattam pár embernek, akik nagyon dicsérték, ezért elkezdtem pályázatokra küldeni az írásaimból. Fõleg verseket írok, de van néhány novellám is.

– És most már elmondhatjuk, hogy õsz óta ez a második kötet, amelyben megjelent írásod.

– Elsõként õsszel a Fiatal Völgységi Amatõr Költõk antológiájában szerepelt egy versem, most pedig a Garbo Kiadó Ígéretek címû könyvében. És hogy vannak-e terveim az írással kapcsolatban? Kommunikáció szakon tanulok tovább, és ha lesz lehetõségem, akkor felveszem mellé a magyart… tehát ott nyitott lesz az út, hogy komolyabban foglalkozzak írással. Egyelõre még hobbinak tartom, de azért a pályázati kiírásokat továbbra is figyelemmel kísérem.

– Van-e kedvenc alkotói témád?

– Ezt mindig az adott hangulatom határozza meg. Vannak nagyon szomorú verseim, de vannak vidámak is. Ihletre mindenképpen szükségem van, én még szerencsére abban a stádiumban vagyok, hogy nem muszájból írok. Akkor ülök íróasztalhoz, amikor úgy érzem, hogy bevillant egy jó gondolat, egy érzés. Amikor megszületik egy vers, elõször a családtagjaimnak mutatom meg, aztán következik a szûkebb baráti kör. És ha tõlük pozitív visszajelzéseket kapok, akkor már meg merem mutatni másoknak is, és esetleg jöhetnek a pályázatok.