Mecsextrem. Fura név, mégis könnyen és gyorsan megtanultuk pár évvel ezelõtt. Azóta minden évben elmegyünk a nagyokkal és szüleikkel kikapcsolódni a kellemes erdei környezetbe, ahol olyan élmények és szórakozás várja a gyerekeket, amire nap, mint nap szükségük lenne.
Felmászni a több méter magas fatoronyba és lecsúszni a kanyargós kóracél csúszdán már önmagában is remek szórakozás; kötélhidakon átkelni, go-kartozni, állatokat simogatni, trambulinozni a végkimerülésig, mindezt órákon keresztül, hogy a felnõttek már a látványba belefáradnak – ez való az óvodásnak! Kipróbálni mindent, tapasztalatokat szerezni térrõl, mozgásról, anyagról, rugalmasságról, megismerni saját testünk korlátait, figyelni egymásra és a szabályokra – azt hihetnénk, sok ez egy kisgyereknek. Várakozni egy órát az alpesi kötélpályánál arra, hogy ránk adják a védõfelszerelést azért, hogy majd másfél órán keresztül, tökéletes koncentrációval "megküzdjünk" a szokatlan és izgalmas feladatokkal! Többet ér minden fegyelmezésnél – kényszerít, szoktat, nevel. A legtürelmetlenebb is tudja tartani a tempót. Nem rohan, nem is kapkod. Sõt, ki is tudja várni ügyetlenebb, lassúbb társát…
Sokszor mondjuk, hogy türelmetlenek a mai gyerekek, mint ahogy sokszor azok is – de nem akkor, ha van értelmes cél, ha van miért várni. Szégyenfolt csak egy volt, de az sem a miénk: valaki kilopott óvodai virágoskertünkbõl 6 tõ virágot, mire hazaértünk Pécsrõl…