Nyelvvizsga-lehetõséget nyerhetnek a Vörösmartysok

A világ minden részén elfogadott nyelvvizsga letételére nyílhat lehetõség a jövõ évtõl Bonyhádon. A Deutsche Sprachdiplom-ot eddig csak középiskolások szerezhették meg hazánkban, de a következõ tanév végétõl talán három magyar általános iskolában is lesz lehetõségük erre a nyolcadikosoknak Bonyhádon, Bólyban és Szegeden. A nyelvvizsga írásbeli részével a közelmúltban harmincan birkóztak meg a bonyhádi Vörösmarty Mihály Általános Iskolában. Ugyanebben az idõpontban Isztambulban, Ankarában, Zágrábban, Dublinban és Bólyban írtak próbavizsgát.

A Deutsche Sprachdiplom nyelvvizsga írásbeli és szóbeli részbõl áll, de az írásbeli is további három blokkban történik. A bonyhádi Vörösmarty iskola pedagógusától, Wagner Annától megtudtuk, hogy diákjaik a szövegértést könnyûnek találták. A második részt érezték nehéznek a gyerekek, mert a hallás utáni megértés feladatánál a hanganyag minõsége nem volt olyan, hogy a német nyelvet idegen nyelvként tanuló diák mindent megértsen. A harmadik feladat pedig egy olvasói levél megírása volt. Ennek témája okozott nehézséget a bonyhádi gyerekeknek, hiszen Magyarországon nem szokás, hogy egy általános iskolás pénzkeresõ állással is rendelkezzen, míg a német gyerekek már ebben a korban korrepetálást vagy újságkihordást vállalnak. Így magába a szituációba képzelték magukat nehezen a Vörösmartysok, pedig egyoldalas szöveget kellett írjanak a véleményüket tükrözõ levélben.

A próba írásbeli vizsgalapokat továbbküldték javításra Németországba, az eredményrõl június elején értesítik a bonyhádiakat. Wagner Anna elmondta, ha a Vörösmarty iskolát a mostani eredmények alapján kiválasztják és megkapják a státuszt, akkor szeptembertõl már célirányosan erre a nyelvvizsgára készülnek, és a következõ tanév végén az akkori nyolcadikosok már Deutsche Sprachdiplomot szerezhetnek. A vizsga feltétele a 14 éves kor betöltése. És hogy mennyiben különbözik ez a fajta nyelvvizsga a többitõl? Egy egynyelvû nyelvvizsgáról van szó, melyet a világon bárhol elfogadnak. Tehát nagy a tét: ha a bonyhádi gyerekek ügyesek voltak a próbavizsgán, akkor a következõ tanévtõl a BONI Vörösmarty Mihály Általános Iskolai Tagintézményének nyolcadikosai ilyen diplomát szerezhetnek a jövõben.