Indul a Sorsfordító program

A Dél-dunántúli Regionális Munkaügyi Központ 2008 végén pályázatot hirdetett Sorsfordító – sorsformáló címmel. A mezõgazdasági területen mûködõ vállalkozások, ezen települések önkormányzatai illetve az ott található álláskeresõk megcélzása volt a terv. A pályázatban a völgységi kistérség is részt vesz, konzorciumi tagként a závodi önkormányzat került be a rendszerbe. A lengyeli iskolában szerdától induló tanfolyam a gyümölcstermesztésre irányul, elméleti és gyakorlati ismereteket szeretnének megtanítani a képzésre felvett 20 fõnek.

– Célunk, hogy már a képzés keretében, illetve a képzést követõen lehetõséget adjunk az álláskeresõknek – ösztönözve az ottani vállalkozásokat –, hogy munkahelyet tudjanak találni maguknak – mondja Budai Zoltán, a Dél-dunántúli Regionális Munkaügyi Központ bonyhádi kirendeltség-vezetõje. – Az a tapasztalatunk az utóbbi idõben, hogy a Bonyhád környéki mezõgazdasági vállalkozásoknál is több esetben hiány van megfelelõ szakember utánpótlásban. Betanított és segédmunkást nagyobb létszámban is tudnak a vállalkozások – fõképpen alkalmi munkavállalásra – találni. Március 12-én indítottuk el azt a munkát, melynek a célja az elõbb említett szakember utánpótlás biztosítása. A programban három település álláskeresõi vesznek részt: Závod, Lengyel és Kisvejke. A tanfolyam november végéig tart, a résztvevõk közel 40 %-a a roma álláskeresõkhöz tartozik.