Palacktömörítõket adtak át

A bonyhádi Laurus Alapítvány nyertes KEOP pályázatnak köszönhetõen kézi palacktömörítõket vásárolt. Dudás Olga, az alapítvány kuratóriumi elnöke személyesen vitte ki közintézményekbe – helyi óvodákba, iskolákba az ajándék eszközöket, melyekkel a gyerekek környezettudatos szemléletváltását szeretnék elõsegíteni. A fiatalokat arra buzdítják, hogy otthonról vigyék be az óvodába, iskolába a felhalmozódott petpalackokat, és közösen tömörítsék össze azokat.

– A Víz napján, március 22-én összesítjük majd, hogy melyik intézmény adta le a legtöbb tömörítményt – mondja az akcióról Dudás Olga. – Az eredmény alapján különbözõ környezetbarát termékek kerülnek átadásra, például napelemes kísérleti eszköz, melyet jól tudnak használni az iskolák a fizika, a kémia és a biológia tantárgy tanításához. Tehát ez esetben a gyerekek a saját iskolájukért gyûjtik a petpalackokat. Ezzel a kezdeményezéssel elérhetjük azt, hogy nem kerül a hulladékba a petpalack, fõleg nem egész alakos formájában, hiszen hatodára összezsugorítják, és így külön szelektíven tudják elszállítani a városból.

A családoknál pedig azt szeretnénk elérni, hogy vegyék észre: a hulladék az nem szemét. Nagymértékben csökkenthetõ a szelektív hulladékgyûjtéssel a szemét mennyisége. Az újrahasznosítható anyagokat pedig szeretnénk ha eljuttatnák azokba a gyûjtõszigetekbe, ahonnan a megfelelõ helyre tudják közvetíteni ezeket. A késõbbi kampány során a veszélyes hulladékokra szeretnénk felhívni a figyelmet. Például hogy a gyógyszert a patikai gyûjtõdobozokba vigyék vissza, hogy az akkumulátorok ne kerüljenek ki a környezetbe, hogy vegyi anyagokat nem célszerû a hulladék közé rakni, és hogy a papír az újrahasznosítható.