Hatalmas sikere volt a sváb bálnak

Minden évben január harmadik szombatján kerül megrendezésre a bonyhádi sváb bál. Az idén ez a nap január 17-re esett. Ezt a napot a bonyhádi és a völgységi németség még jó ideig emlegetni fogja, rég nem látott sikere volt ugyanis a hétvégi sváb bálnak. A bonyhádi mûvelõdési ház termeiben minden asztalon egy-egy piros alma állt, melybe egy szalagokkal díszített rozmaringágat tûztek a szervezõk, így kedveskedve az érkezõ vendégeknek.

svabbal1_20090118.jpgA bál kezdetén – a hagyományoknak megfelelõen – Köhlerné Koch Ilona, a Német Kisebbségi Önkormányzat elnöke köszöntötte németül a meghívott vendégeket és bálozókat, majd kezdetét vette a sokak által nagyon várt mûsor. Itt fellépett a Rónai-Schreck Duo, a bonyhádi Német Ének Zenei Egyesület kórusa, és a Kränzlein táncegyüttes. A közönség óriási tapssal köszönte meg a fellépõknek a mûsort és folytatódhatott a tánc, amihez a talpalávalót két zenekar szolgáltatta. svabbal2_20090118.jpg

A mûvelõdési ház földszintjén inkább fiataloknak szóló, modernebb zene szólt (Dynamic együttes), míg az emeleten a sramli zene rajongói találhattak szívüknek, fülüknek, kedvüknek megfelelõ muzsikát (Royal zenekar). Éjfélkor egy közös fotózásra hívták össze a dirndliben megjelent hölgyeket, illetve Buzás Gizella kisdorogi fiatalassszonyt, aki nagymamája szálkai népviseletében jelent meg a bálon. Gizella lelkesedését a Német Kisebbségi Önkormányzat egy a jövõ évre szóló báli belépõvel jutalmazta, míg a dirndlit viselõ hölgyek egy-egy apró ajándéknak örülhettek, melyek Herbszt Helga keramikus keze munkáját dicsérik. A bálozók és a szervezõk is egyetértettek abban, hogy ez a mulatság volt az utóbbi évek legsikeresebb sváb bálja.

Máté Réka fotói a sváb bálról itt tekinthetõk meg:

http://picasaweb.google.com/mareka67/Svabbal?authkey=R9yjKlp6s9c&feat=directlink