A kereszténység felvétele után vannak nyomai a boszorkánypereknek, de ebben az idõben még nagyon sokan tartoztak bele a boszorkányok körébe, mivel mindenki annak számított, aki még az õsi pogányvallásnak hódolt.
A 15. sz. végétõl a 18. sz. utolsó évtizedeiig – a pereket megszüntetõ rendelkezés megjelenéséig – üldözték azokat a személyeket, akiknek az „ördöggel való szövetségük” vélt okán olyan természetfeletti erõt tulajdonítottak, amivel másoknak ártani is tudtak.
A magyarországi boszorkányperek történetében a 17. sz. utolsó évtizedeiig a rontó varázslat a legfõbb vád. A boszorkányperek klasszikus idõszaka 1713-1764-ig tart. Ez idõ alatt Tolna megye 15 helységének 36 lakója került a törvényszék elé boszorkányos életmód vádjával, rajtuk kívül további 25 személyt neveztek boszorkánynak. A vádlottak 10 %-át ítélték máglyahalálra.
A Tolna megyei boszorkányperek – mivel nem számítottak különleges bûneseményeknek – Simontornyán a rendes megyei büntetõtörvényszéken kerültek tárgyalásra. Dr. Szilágyi Mihály Boszorkányperek Tolna megyében címû tanulmányában bonyhádi személy periratából is közöl részleteket. 1736. november- december hónapban Simontornyán zajlott Pintér Jánosné Bemin Katalin bonyhádi lakos boszorkánypere, akit Nusser Margitnak, „Christian Pakker feleségének halált okozó megrontásával” vádoltak. A perirat szerint Bemin Katalinnak ellopták az ingét, „mire õ segítségül hívta az ördögöt, mondván, hogy a tolvajnak fel kell fednie kilétét. Ezért elmegy a malomba a molnárlegény feleségének közremûködésével két használt ruhát úsztat a malomkerékre, s reménykedve leste, hogy mikor ugrik ki a tolvaj a hideg vízbõl. Ez azonban nem hozta meg a várt eredményt, ezért a temetõbõl hat koporsószeget szerzett s azokat éjfélkor beleverte a malomkorongba. Reggelre kelve elterjedt a hír Bonyhádon, hogy Nusser Margit váratlanul meghalt, mire Begin Katalin elszólta magát: „Nem hittem volna, hogy a Komám asszony el lopta volna az üngömet!”
A per iratai alapján Pintérné a molnárlegény feleségével együtt hajtotta végre tettét. Leánya a tanúk szerint elárulta, hogy „anyja, nénje és a molnárlegény neje már kilencszer kihívták az ördögöt” a mérgeshídjai malomba. Csak Pintérnét fogták perbe, „jól lehet a molnárlegény felesége is jófirma (az egyenesbül is tud görbét csinálni)”. A perben a feljelentõ akkoriban a helyi bírónál tehette meg panaszát. Ezt követte a terhelõ adatok begyûjtése, amit az alispán vagy szolgabíró a tanúknak felteendõ kérdéssor összeállításával és lekérdezésével igyekezett megszerezni és jegyzõkönyvbe foglalni. Ennek során a helyszínen lévõ embereket és a hallomásból szerzett információkat is összegyûjtötték. Pintérné perében három férfi csak hallomásból, két nõ viszont elsõkézbõl ismerte a történetet. „Szegh veris közben az Asszonynak a Lölkit a Malomba sirnya láttuk és hallottuk”- vallotta az egyik jelenlévõ asszony. A tanúvallomások „meghiteltetése” érdekében a tanúkat idõvel beidézték a törvényszékre, hogy állításaik egyes pontjait erõsítsék meg, esetleg helyesbítsék. A perrendtartás szerint a következõ lépés az addig szabadon védekezõ vádlott kihallgatása céljából Simontornyára szállítása volt a periratokkal együtt. A tárgyalóteremben megnevezték a vádlottat, majd ismertették a vádat.
„A vádlottak kihallgatása többnyire önkéntes vallatással … ritkábban kínvallatással (…sub tortura) ment végbe”. A kínvallatás – Tolna megyében alkalmazott nyolc fokozatából – Pintérnét a tortúra 3. fokára ítélték. A tortúra fokozatai a következõk voltak: Elsõ fokon levetkõztették a „delikvenst” és a hóhér megmutatta a kínzóeszközöket, másodikként összepréselték az ujjait, a harmadik fokozatban pedig összekötözték a vádlottat és a kötelet egyre szorosabbra húzták úgy „hogy a fulladás környékezte a vádlottat”. Mivel az akkori halálos ítéletekhez szükséges volt a beismerõ vallomás és e perben Begin Katalin nem ismerte be bûnösségét, a hallomásra épülõ tanúvallomások igencsak gyengítették a vádat. A vádlott „a tortúra (kínvallatás) hatására sem tett beismerõ vallomást, így szabadon engedték”. A nyilvános ítélethirdetést megszégyenítésként, elrettentésként alkalmazták.
A hiedelem szerint a környék boszorkányai a Gellért-hegyen vagy a hidasi boszorkányszombaton találkoztak egymással. Akkoriban Bonyhádon azt tartották, hogy a boszorkányok elleni legjobb védekezés az, ha lakóhelyet változtat aki fél a megrontástól, mert „aztán már nem akadt nyomára a boszorkány”.
Az elemzõk szerint Bemin Katalin valószínûleg óhazájából hozta a bonyhádi a koporsószegnek malomkorongba verésének tolvajok elleni hiedelmét. Magyarországon másutt nem jellemzõ ez az eljárás, a malomkerékbe tett ruhával való rontás, Bonyhádon kívül csak egy körmendi boszorkányperben fordul elõ.
Forrás: Dr. Szilágyi Mihály: Boszorkányperek Tolna megyében Tanulmányok Tolna megye történetébõl XI.; Szekszárd 1987.