Bonyhád számunkra nem egy település a sok közül, hanem az a város, amelyet szeretünk, ismerünk, ahol mindennapjainkat éljük. Tényleg ismerjük?
Nem csak a hétköznapi emberek bizonytalanok egy-egy település múltjával, nevének eredetével kapcsolatban, hanem a tudósok, kutatók is. Hiszen az írásbeliség, a történetírás, az emberiség életének nagy részét még nem örökítette meg, elveszett az idõk homályában, sokszor csak a feltárt leletek engednek következtetni a régmúltra.
Nézzük mindjárt Bonyhád nevét! Számos magyarázat született a település nevének megfejtésére, melyek történelmi, nyelvészeti alapon magyarázzák a helységnév-változatokat, a mai kialakulását. Elõször egy 1309. évi oklevélen található meg a település neve, „Bohman” formában. Ettõl kezdve számos középkori oklevélen összeírási és adózási dokumentumokon, pápai tizedjegyzéken, egyházi jegyzõkönyvekben szerepel több mint száz névváltozatban. A leginkább elfogadott nézet szerint a város névadója Bonyha, az utolsó erdélyi Prokuj gyula fia, akit testvérével együtt István számûzött az ország ezen részébe.
A „Képes Krónika” írását 1358-ban kezdte meg Kálti Márk, egy 14. századi krónika bõvítésével. A 65. Fejezet foglalkozik István király és nagybátyja, Gyula erdélyi fejedelem harcával. Megemlíti, hogy Gyulának két fia van, de nem nevezi meg õket:
„ … Miután Szent István méltónak találtatott és isteni rendelésbõl elnyerte a királyi fönség koronáját, hírtes és nyereséges háborút viselt Gyula nevezetû anyai nagybátyja ellen, aki amaz idõben az egész Erdõntúli országot a maga hatalmával kormányozta. Az Úr 1002-ik esztendejében tehát Szent István király sokszor megintette, mégse tért a keresztény hitre, s nem nyugodott, hanem folyvást igaztalanul zaklatta a magyarokat. Gyula tágas, nagy gazdagságú országát Szent István egészen Magyarországhoz csatolta.”
A változatos felszín, mintha igazodna a környék történetéhez, az itt lakó nemzetiségek sokszínûségéhez.· Milyen események következtében alakult ki a lakosság összetétele? 1464-ben Morgai Ferenc birtoka, majd Pálffi István, aztán Barothi Miklós tulajdona volt.
Az 1500-as években újra a Morgai család birtokolta a területet. A XVI-XVII. század viharai, a török hódoltság és a felszabadító harcok a település lakosságát többször menekülésre kényszerítette, a falvakat feldúlták, így erre az idõszakra leginkább az elnéptelenedés és kis számú betelepülés volt a jellemzõ, a törökök kiûzéséig több nemesi adományozás, öröklés következtében többször gazdát cserélt. 1700-ban a nádasdi kerületben „puszta hely”-ként tartották számon, de a területre több család tartott igényt. Ennek ellenére 1720-ig ismét több éven át lakatlan volt, csak ezt követõen költözött ide néhány református magyar család.
1724-ben kötött szerzõdés alapján Magyar-Bonyhád földbirtokosa: Kun Ferenc, aki Hessen környékérõl német evangélikus és katolikus telepeseket hívott Bonyhádra és a környezõ kisebb településekre. 1725. október 16-án Tolna vármegye közgyûlése döntött a harmadik, „Völgységi járás” felállításáról, melynek központja Bonyhád, a fejlõdésnek induló település lett.
1782-ben II. Józseftõl mezõvárosi címet kapott. 1723-1743-ig Schilson János birtokába felesége örökségeként került, ekkor már Bonyhád néven szerepelt. A család csak egy a településhez tartozó földterületeknek része felett rendelkezett, ezt nevezték „Német-Bonyhád”-nak. A Schlison család bonyhádi birtokát Perczel Józsefnek és sógorának Gyulai Gaál Sándornak adta el. A Perczelek az uradalmi központ kialakítása után, mellette 12 jobbágytelket, „zwölfer”-t alakítottak ki, hogy biztosítsák a munkáskezeket a földeken és a kúria környékén. A mai Ady Endre és József utca helyén laktak azok a katolikus, sváb iparosok, akik a munka– és használati eszközök gyártásáról gondoskodtak.
A Perczel család a kereskedelem szempontjából kedvezõ helyen fekvõ birtokán ideiglenes letelepedési engedélyt adott a zsidó családoknak, akik a városközponttól északra, bérházakban laktak. Az „alvégen” (a Budai utcától északra), a paraszt negyedben telepedtek le a nagyrészt németajkú evangélikusok, akik feladata a kereskedelem és iparos családok számára a fuvarozás volt.
A XVIII. században kialakult településszerkezet nyomai még ma is fellelhetõk például templomok, zsinagógák elhelyezkedésében, az utcanevek, településrészek tájnyelvi elnevezéseiben.
Bonyhád az 1800-as években:
A reformkorban és az 1848-49-es forradalom és szabadságharc idején Borbély József, Egyed Antal és a Perczel család neve fonódott össze a település történetével.) Bonyhádról a harcokban 121 szervezett honvéd vett részt. Ez utóbbi legkiemelkedõbb tagjai: Mór, Miklós, Béla, Dezsõ, akik nemcsak politikai, katonai sikereikrõl nevezetesek, hanem Bonyhád iparát megalapozó tevékenységük is jelentõs.
Bonyhád mezõvárosi rangja 1872-ben, a közigazgatás országos szintû átszervezésekor megszûnt, nagyközségként tartották nyilván.
Az 1900-as években a már közel 6000 lakosú településen a Sárszentlõrincrõl áthelyezett algimnázium, Tolna megye elsõ tornatermének felépítése, az alapfokú ipari szakképzés megindulása, leánynevelõ intézet alapítása, nyomda mûködése, egyházi körök, egyletek alakulása jelzi az oktatás és a kulturális élet fellendülését. A Völgység több településén a németajkú lakosság jelentõs aránya, az itt meginduló mozgalmaik a magyarországi németség központjává tették a községet.
1910-ben a Bauerbund országos gyûlésén 120 sváb község képviseltette magát Bonyhádon. Az elsõ világháború a települést elkerülte, de a katonaként szolgálók közül 163 hõsi halott emlékét a Szabadság téren 1925-ben felállított Katonabajtársak címû szobor õrzi.
A két világháború között a zsidó kereskedelem fellendülésével megerõsödött a zsidóság jelentõsége, Bonyhádon a magyarok, „svábok” és zsidók, a kis számú szerb nemzetiségû lakosság és több vallás (katolikus, evangélikus, református, valamint az ortodox- és neológ zsidóság) békés jelenléte tette sokszínûvé az épített környezetet, a helyi hagyományrendszert, nyelvhasználatot.
1933-ban a környéken is megjelentek a német kultúrfölényt hirdetõk, a németajkú lakosságot ellenállásra, a nácizmus eszméinek terjesztésére buzdították. A volksbundisták nézeteinek ellensúlyozására Bonyhádon bontakozott ki a „Hûséggel a Hazához”- Hûségmozgalomként is nevezett országos mozgalom, melyet a II. világháború kezdetén a német megszálláskor betiltottak, vezetõit letartóztatták.
1944-ben két gettóban gyûjtötték össze a környéken lakó zsidókat, akiket Auschwitzba deportáltak. 1100 bonyhádi zsidó is áldozatául esett a Holocaustnak. A lakosság összetételét befolyásoló másik esemény 1944 végén volt, mikor Bonyhád térségét elérte a II. világháború, mert sok volksbundista német család hagyta el házait.
1945 januárjában pedig a megmaradt lakosságból 215 bonyhádit munkatáborba hurcoltak el „malenkij robotra”. A háború 1945-ben véget ért, de a lakosságcsere 1948-ig folytatódott. Újabb német családokat telepítettek ki, akiknek házaiba bukovinai székely családokat költöztettek. A Felvidékrõl a két állam között létrejött egyezmény következtében magyar családok kerültek ide.
1948-tól az ipari-, mezõgazdasági üzemek és iskolák államosítása és a baloldali Magyar Dolgozók Pártja létrejötte és vezetése nyomta rá bélyegét az országos és helyi közéletre.
1950-tól (1978-ig) Bonyhádi Járás néven mûködött tovább az addigi Völgységi járás. 1952-54-ben megépült a 6-os fõközlekedési út, s ebben az idõben a Völgység bányásztelepüléseinek (Szászvár, Máza, Komló) központjává vált.
Az 1956-os forradalom helyi eseményeként október 28-án a zománcgyári kultúrotthonban megalakult a Bonyhádi Központi Nemzeti Tanács, mely a szovjet csapatok bevonulásával bukott el.
A háborúkkal és forradalommal terhelt idõszak után a Magyar Szocialista Munkás Párt vezényletével „szocialista építés” évtizedei következek. A Pannónia Mg.TSz. növénytermesztési és állattenyésztési ágazata a mezõgazdaság meghatározójává, a cipõipar és a még Perczel Béla által alapított, késõbb államosított zománcgyár országos hírûvé vált, de a malomipar és gépipar kisebb üzemei is megtalálhatók voltak.
A 60-as években a Perczel-kert után a 70-es évektõl kiépült a Fáy András lakótelep, a családi házas építkezések a Szecska városrész felé terjedtek tovább. Az állami intézményrendszer kiterjedt az oktatásra, egészségügyre, közigazgatásra, közmûvelõdésre és szociális ellátásra is. Felépült a kórház új épülete (1959), Zeneiskolát létesítettek (1960), átadták a II. sz. Általános Iskolát.
1977-ben a környéken még „nagyfalu”-nak nevezett Bonyhád városi rangot kapott. A közmûvesítés és az úthálózat kiépítése az új településrészeken is megtörtént.
A Fáy András lakótelepen 1984. szeptemberében a III. Számú Általános Iskola új épületének 24 tantermében 700 gyerek kezdte a tanévet.
1985-ben nyitották meg a Tûzoltó Múzeum „Tûzre, vízre vigyázzatok!” címû állandó kiállítását, az ország 3. tûzoltó múzeumát.
1987-ben megépült a Városi Sportcsarnok, ’80-ban pedig átadták a Vörösmarty Mihály Ifjúsági és Mûvelõdési Központ mai épületét. 1987-ben a könyvtár részlegeként Zenemûtár kezdte meg mûködését. A korábban Herpey János gyûjtötte székely, valamint Bonyhády Márton és Knábel Vilmos által megkezdett tájmúzeumi gyûjtés anyagának felhasználásával 1987. április 1-jén megnyílt a Völgységi Múzeum.
A rendszerváltozás jelei helyben az 1990-es március 15-én nyilvánultak meg, amikor a városban két külön ünnepség volt a forradalom és szabadságharc tiszteletére. A hosszú idõk után elõször megrendezett „központi” ünnepély mellett, a fiatal, akkor ellenzéki pártok (MDF, SZDSZ, FIDESZ) Perczel Mór sírjához vonulva emlékeztek. 1990-ben az Országgyûlési Képviselõ választások eredményeként nyilvánvalóvá vált a többpártrendszer létrejöttének, a demokratikus államrend kialakításának igénye. A helyhatósági választások után 1990. október 26-án, az országos „taxis blokád” napján alakult meg a város 19 tagú képviselõ testülete, melynek tagjai megválasztották a város polgármesterét: Oroszki Istvánt. A gazdasági átalakításhoz szükségszerû privatizáció a helyi ipari üzemek Kft.-vé alakulását jelentette.
1991-ben Bonyhád város Képviselõ-Testülete döntései nyomán megkezdte mûködését az ügyészség, a város megünnepelte az utolsó szovjet katona kivonulását, tizenöt utca nevét megváltoztatták.