A Szilassi-féle poliéder

20160617-1.jpg

1977-ig csak egy olyan poliédert (síklapokkal határolt testet) ismertek, amelynek bármely két lapja szomszédos: ez a tetraéder, vagy háromszög alapú gúla. Elvileg lehetségesnek látszott, hogy konkáv testek között is legyen ilyen, de a lehetõség megmutatásától hosszú idõn át nem sikerült ilyent konstruálni.

20160617-2.jpg

Ez Szilassi Lajos szegedi matematikusnak sikerült 1977-ben. Ennek nagy nemzetközi visszhangja volt, olyannyira, hogy a Fermat szülõházában megnyitott múzeum udvarán ennek a testnek az acélból készült változatát helyezték el. Az Egyesült Államokban a Michigan-tó partján is van a testnek egy nagyméretû, kb. 2 m-es modellje, de Magyarországon, közterületen még nincs ilyen szobor.

Szilassi Lajosnak igen jó véleménye van a bonyhádi matematikaoktatásról, és a 2015. évi reformáció ünnepi diáknapon a bonyhádi gimnazistáknak tartott két térgeometriáról szóló elõadást. 

20160617-3.jpg

Ekkor merült fel az ötlet, hogy a kollégium melletti díszkert ideális hely lenne egy ilyen szobornak, ezzel is kifejezve a gimnáziumnak a hazai matematikatanításban játszott kiemelkedõ szerepét.

Bertalan Tamást (akinek több szobra és plasztikája is található a gimnázium területén) is megragadta az ötlet, és elkészítette a szobor tervét. (3. kép)

Elkészítette a kõ talapzaton álló bronzszobornak a költségvetését is. A bronz-rész öntési technológiájától függõen a szobor elkészítése 850.000-1.150.000 Ft közötti összegbe kerülne.

A szobor költségeit terveink szerint a gimnázium és a Bonyhádi Matematikai Tehetségfejlesztõ Közhasznú Alapítvány közösen vállalná, de ehhez szívesen fogadnánk támogatásokat is az Alapítvány számlaszámára: 10404687-50504948-57521018

Kérjük egykori és mai diákjainkat, hogy segítsenek abban, hogy minél többen megismerjék ezt a tervet. Örülnénk, ha egy-egy korábban végzett osztály közösen nyújtana támogatást. Cégek segítségét is szívesen vesszük.

A támogatók nevét (ha hozzájárulnak) feltüntetjük www.bomateka.hu honlapunkon.