Augusztus 31-én 17 órakor kezdõdött a 2010/2011-es tanévnyitó ünnepélyünk. Sajnos a rossz idõ miatt nem az iskola udvarán, hanem az épületben gyülekeztünk. Mivel kevés volt a hely, ezért az elsõ, második és nyolcadik osztályosok közösen az aulában, a többi osztály a saját osztálytermében tartotta az évnyitót. Az ünnepély természetesen a magyar és német himnusszal kezdõdött. Ezt követte az ünnepi mûsor, melyet a másodikosok adtak elõ: német verseket szavaltak, amit egy színes táncmûsor követett. Ezután az igazgató úr beszéde következett magyar illetve német nyelven. Beszédében köszöntötte az elsõ osztályosokat és bátorította, bíztatta õket a tanulásra. Szokásunkhoz híven a nyolcadikosok ajándékkal kedveskedtek az elsõ osztályosoknak.

Ezt követõen az igazgató úr bemutatta az új tanárokat, akik iskolánkban fognak tanítani. Majd felolvasták a német nyelvvizsgát sikeresen elvégzõ 22 tanuló nevét és gratulálva átadták nekik a nyelvdiplomájukat. Az évnyitó a Szózattal zárult, majd mindenki elvonulhatott a saját osztálytermébe.