A nagymányoki mûvelõdési házban rendezték meg a Magyarországi Tájházak Szövetségének IX. Dél-dunántúli Regionális Találkozóját június 4-én. A völgységi városban 1976 óta létezik tájházi gyûjtemény, mely 2009-ben kapott helyet egy külön épületben. A nagymányoki Tájház munkatársai szépen szerepeltek a pályázatokon, kiemelten foglalkoztak a múzeum programmal, és kézmûves eszközök beszerzésére is hangsúlyt helyeztek a diákokkal való kapcsolattartás érdekében. Mindez hozzájárult ahhoz, hogy ez a település kapta idén a felkérést a regionális találkozó megszervezésére. A résztvevõk fontos célként határozták meg, hogy a Tájházakban õrzött gyûjteményeket meg tudják feleltetni az oktatási követelményeknek, a 21. századi elvárásoknak. Az Európai Uniós pályázatok (TÁMOP, TIOP) jelentõs forrást biztosítanak a múzeumok számára, melyekkel érdemes élni.
Karl Béla polgármester köszöntötte a találkozó résztvevõit, majd a Glück Auf Egyesület tánccsoportja tartott bemutatót. A résztvevõk négy elõadást hallhattak múzeumi és tájházi munkatársaktól, majd közösen megtekintették a nagymányoki Tájházat, illetve Bonyhádon a Völgységi Múzeumot.