Decemberben vehette át a 2008-as Év Vállalkozója díjat a Völgység-Hegyhát Takarék elnöke. Brauer János a vállalkozása területén elért kiemelkedõ eredményeiért és közéleti tevékenységéért kapta az elismerést. Az elnök 25 éve vezeti a bonyhádi központú szövetkezetet.
– Hogyan került kapcsolatba a pénzügyi szakmával, volt esetleg hagyománya ennek a családjukban?
– Elsõsorban a szövetkezeti munkának volt családi hagyománya nálunk. Édesapám a bonyhádi Áfésznál dolgozott boltvezetõként, és ott nagyon sok szövetkezethez kapcsolódó gondolattal ismerkedhettem meg az 1950-60-as évek elején. És ezek nem csak a kereskedelmi vonatkozásban voltak fontosak, hanem az emberi kapcsolatok terén is. A bonyhádi közgazdasági szakközépiskolába jártam, és ott másodikos koromban rám bízták az iskolai szövetkezet vezetését, megtanultam a pénzügyi fegyelmet. Érettségi után pályakezdõként a Nagymányoki Községi Tanácsnál kezdtem dolgozni pénzügyesként, és ez meghatározó volt az életemben.
– Mikor került a Völgységi Takarékszövetkezethez?
– Huszonöt évvel ezelõtt, 1983-ban vezetõt kerestek, és én nyertem el az állást. Akkor 13-an dolgoztunk három kirendeltségen (Bonyhád, Tevel, Lengyel), ma már 108-an dolgozunk 23 egységben, két megyében. Arra vagyok a legbüszkébb, hogy a Völgység nevet ma is viseljük, mivel a kistérség itt van a szívemben, a lelkemben. Érdekesség, hogy amikor ide költözött 2000-ben az intézmény a Szabadság téri épületbe, akkor utánanéztünk az épület múltjának. A Bauerbund nevû hitelszövetkezet is ebben az épületben mûködött 1921-ben, anyai nagyapám itt volt pénztáros.
– Egyéni és szövetkezeti szinten egyaránt több elismeréssel gazdagodott az utóbbi esztendõkben.
– Az elmúlt tíz év minden tekintetben tele volt megpróbáltatásokkal, sikerekkel és örömökkel. Nagyon fontos állomás volt, hogy 2000-ben a város Perczel-díjjal jutalmazott. 2003-ban, amikor a betegségembõl sikerült talpra állni – és ez nagyon fontos üzenetet jelentett számomra -, elsõként vehettem át Magyarországon a takarékszövetkezeti vezetõk által odaítélt Károlyi díjat. Ezt a szakmai elismerést 140 szövetkezeti vezetõ szavazta meg. Aztán 2005-ben a Magyar Gazdaság díjat kaptam meg, a Takarékszövetkezetünk pedig idõközben minõségdíjat és nívódíjat nyert a kamarai tevékenysége kapcsán. Majd 2008-ban a kollektívánk nyerte el az Országos Takarékszövetkezeti Szövetség érdemérmét, és december 5-én átvehettem az Év Vállalkozója díjat. Ebben a munkatársaim szorgalma, az ügyfeleink életvitele, munkája, tisztessége is benne van. A városi és a vidéki emberekkel együtt nõttünk fel az elmúlt 25 év alatt. Nagy sikernek tartom, hogy 39 önkormányzat is a mi pénzintézetünket választotta szolgáltatójának. Az egészséges szövetkezeti gondolat, hogy több lábon kell állni, hûen tükrözõdik a mûködésünkben. Hogy együtt tevékenykedünk a civil-, a lakossági-, az önkormányzati- és a vállalkozói szférával, és ma már közel 100 ezer ügyfelünk van.
– Az Év Vállalkozója cím kapcsán azon gondolkodtam, vajon a pénzintézeti munka mennyire számít vállalkozásnak…
– Azt szoktam mondani, hogy az igazi kis- és középvállalkozók többsége inkább próbálkozó, ha arról az oldalról nézzük, hogy ki tud sikeres vállalkozást mûködtetni, mely képes a közterhekbõl is átvállalni. Tehát a takarékszövetkezetet is nagyon komoly vállalkozásnak tartom, hiszen a jövedelmeink jó részét visszaforgatjuk a saját ügyfeleink boldogulására. Közterheket viselünk, jelentõs adóterheket vállalunk a központi költségvetésbõl, helyi adót fizetünk. Azért is vállalkozás, mert az adótörvények és a gazdálkodási törvények alapján vállalkozási adót fizetünk, ugyanoda sorolnak be bennünket a jogszabályok, mint bármelyik vállalkozást. Sõt, nekünk még sokkal szigorúbb követelményeknek kell eleget tenni, hiszen különleges pénzintézeti törvények is vonatkoznak ránk, biztonsági követelmények és egyéb jogszabályok. Egy pénzintézetnél nagyon felelõsen kell dönteni, hiszen a ránk bízott vagyonnal naponta el kell számolni. Ma 27 ezer millió Ft-tal gazdálkodik a Völgység-Hegyhát Takarék, melyet sikeresen tudtunk mûködtetni az elmúlt években, és ez is benne van ebben a vállalkozói elismerésben.
– Gondolom a gazdasági válságot megérzi a takarékszövetkezet is.
– Természetesen, ezt mindenki megérzi. Úgy szoktam fogalmazni, hogy mi nem vagyunk igazán bank, hanem egy szövetkezeti hitelintézet, melynek magyar tagjai és magyar ügyfelei vannak. A magyarországi részvénytársaságok mind külföldi tulajdonban vannak, és azt gondolom a mostani pénzügyi válság elsõsorban õket érinti. Én abban látom a kiutat, ha a magyar vállalkozó, a magyar pénzintézet, és a magyar önkormányzat meg tudja egymás kezét fogni. Mi büszkén mondjuk, hogy magyar pénzintézetek már csak a Takarékszövetkezetek maradtak hazánkban, az összes többinek külföldi tulajdonosa van. Az összes banktól igénybe vett szolgáltatás mind a külföldi tulajdonost gyarapítja. A pénzügyi válság Amerikából indult, ettõl nem független sem Magyarország, sem Európa. Erre készülni kell, látjuk a bonyhádi térségben is, hogy nehéz esztendõk fognak következni. De erõt ad, hogy ebbõl a térségbõl mi összegyûjtöttünk 22 milliárd Ft-ot, mely megtakarítás itt van a Takarékban, és ebbõl 12-13 milliárd Ft-ot adtunk ki hitelt. Nekünk még továbbra is van forintunk, így marad erõ a térség vállalkozásainak finanszírozására.
– Milyen tervekkel néz a jövõ elé?
– Tervek nélkül nem lehet élni. Úgy gondolom, Takarékszövetkezetünknek jövõje van, helye van a magyar pénzpiacon. Nagyon hiszek abban, hogy a most kibontakozó vidékfejlesztési programban, a Leader akcióban komoly szerepünk és feladatunk lesz a közeljövõben. Négy ilyen akciócsoportnak vagyunk az alapító tagjai. Abból a megszámolhatatlan forrásból, ami a vidékfejlesztésre érkezik, szeretnénk mi is kivenni a részünket az ésszerû felhasználásban és a hasznos elköltésben.