Száz év. Belegondoltak már, hogy mi minden történik a világon 100 év alatt? Háborúk, világválság, technikai forradalom… És azon gondolkodtak-e már, hogy milyen lehet 100 évet élni? Vannak, akik nem csak belegondolnak ezekbe a dolgokba, de meg is élik ezt a kerek évfordulót.
1914. július 22. Ezen a napon született Lengyelen Bernhardt József. Akkor keresztelték, mikor kitört az I. világháború.
2014. július 22. Ezen a napon – vagyis ma délután – köszöntötte századik születésnapján Bernhardt Józsefet Bonyhád város alpolgármestere, Filóné Ferencz Ibolya.
Bonyhádon, József utcai otthonukban kerestük fel Józsi bácsit és feleségét, Erzsi nénit, akik vidáman meséltek a kellemes napsütésben, rózsáktól övezett udvarukban, lustálkodó cicák közelében. Elõtte azonban Filóné felolvasta és átadta Orbán Viktor miniszterelnök köszöntõ levelét, illetve a bonyhádi önkormányzat ajándékcsomagját. Ezután pedig elbûvölten hallgattuk 100 év történetét.
– Lengyelen születtem, aztán Mucsiba költöztünk, ott voltam kisdiák. Akkoriban 6 osztályos volt az általános iskola. Mivel szegények voltunk, nem tanulhattam tovább, 12 évesen egy teveli istállónál kezdtem el dolgozni. Édesapám húga mondta, hogy menjek el Amerikába dolgozni, apám után. Két évig intézték a papírokat, 15 éves voltam, mikor elindultam Amerikába, 1929 novemberében. Akkor kezdõdött a gazdasági világválság, a munkanélküliség 37%-os volt Amerikában. Így az asztalosként dolgozó édesapámnak sem volt mindig munkája.
– Megkérdezték, tudok-e focizni. Tudtam és szerettem is. Így hétközben pékként dolgozhattam, hétvégén pedig futballoztam, 18 éves koromban bevettek a 19 éves korosztály válogatottjába, profi focista vált belõlem. 34 évesen egy chicagói üzletben menedzser lettem, miközben egy egyetemi focicsapatnál edzõsködtem. Mindig hálás voltam Istennek a kínált lehetõségekért, de közben honvágyam volt a Völgység után… Idõnként elbújtam, és sírva énekeltem – és máris dalra fakad Józsi bácsi, könnyekkel a szemében: Kis lak áll a nagy Duna mentében… – Édesanyjától tanulta az éneket, szép basszus hangját egyházi kórusban is kamatoztatta 50 évig.
– Ötvenkét évig éltem házasságban a német bevándorló feleségemmel, 3 gyermekünk született, majd 5 unokánk és 8 dédunokánk. Mikor a feleségem meghalt, megismerkedtem egy szintén Amerikában élõ magyar özvegyasszonnyal – néz szeretettel Erzsikére. – Kaliforniából Arizonába jött, és pár hónap múlva – ez 20 éve volt –
összeházasodtunk. Megígértem neki, ha hozzám jön, akkor hazatelepülünk Magyarországra. Isten segítségével és a saját akaratommal mindig arra törekedtem, hogy jót tegyek az emberekkel. Hiszen Isten gyermekeiként mind testvérek vagyunk.
Bernhardt József és felesége két éve költöztek Bonyhádra, a József utcában vettek egy házat, melyet folyamatosan tataroznak, újítgatnak. Kettõs állampolgárok, és vallják: büszkék arra, hogy magyarok. És arra is büszkék, hogy amerikaiak is, hiszen ott igazságosan bántak velük – keményen dolgoztak, de mindig meg is volt érte a fizetség.
És hogy mivel tölti egy 100 éves férfi a mindennapjait? Gyönyörû rózsákat és muskátlikat nevel! Amerikában is hódolt már e szenvedélyének, ott 80 tõ rózsát gondozott a homokos talajon, mindenki a csodájára járt. Józsi bácsi beszél a rózsáihoz, és ha valamelyik megsebzi véletlenül, akkor a kicsorduló vért a rózsa levelével finoman letörli, és hálát mond a virágnak, amiért a kertjüket díszíti. És igazi gavallérként minden nap átnyújt egy szál rózsát a nejének, aki Mécs László: Vadócba rózsát oltok, hogy szebb legyen a föld címû versét ajánlja az alpolgármester és az újságíró figyelmébe. E verssel kívánunk további jó egészséget a Bernhardt házaspárnak!
Mécs László: Vadócba rózsát oltok, hogy szebb legyen a föld
Május. Rózsálló reggel. Remény, ígéret, harmat.
A szélbe fütyörészem a hajnalos vigalmat.
Kószálni jött ma kedvem: apostolok lovára
kapok s vaktában érek egy messzi kis tanyára.
A kakas még az ólban pitymallatot rikongat,
az égbe fúrt pacsirta fittyet hány éji gondnak,
dalától messze rebben bimbóról bánat, szender.
A ház elõtti kertben a kis padkán egy ember.
Apokaliptikus, vad formája és nézése:
a félszemére vak és helyén gödör van vésve,
haja nyíratlan, fél-õsz, bozontos, mint szakálla,
bakancsa és kabátja dróttal van összezárva.
A reggelt ráköszöntöm, mert testvér-mód kíváncsi
vagyok sorsára s kérdem: Mi jót csinálgat, bácsi?
Zord, bömbölõ beszéde minden zugot betölt:
"Vadócba rózsát oltok, hogy szebb legyen a föld!"
Nagy kert. S amerre nézek, száz rózsa rózsa hátán,
ráfutva fára, falra, ribizkén ül, salátán,
vad összevisszaságban, befonva minden ösvény,
s bimbó bomol belõlük özönnel, egy se fösvény.
Közöttük ül, szemezget e félszent, félig õrült
s beszélni kezd, lemetszve egy vadhajtást a tõrül:
—Az Élet mosolyogva száguldott hajnal-hintón,
harmatja, csókja égett minden új ember-bimbón:
s diplomaták, bitangok öt évig kaszabolták
ágyékok szép vetését… a földet letarolták…
fiam, szemem kilõtték… s mit elrontottak õk:
vadócba rózsát oltok, hogy szebb legyen a föld!
Most konferenciáznak a nagy szélhámosok,
hogy csírában megöljék, mi újra él, mozog…
S míg lakomákon dõzsöl, ki milliókat ölt:
vadócba rózsát oltok, hogy szebb legyen a föld!"
Testvéri szánalomból a szívem rádorombol:
Bátyám, én lelket oltok az evangéliomból,
midõn kobzom jóságos zenéjû verset költ:
vadócba rózsát oltok, hogy szebb legyen a föld!