Dr. Lenkei Gábor nevét bizonyára sokan ismerik. Ezt bizonyítja az is, hogy bonyhádi elõadására – mely a Jog Az Egészséghez Egyesület által szervezett országos turné 6. állomása volt – több mint 300-an voltak kíváncsiak. Az elõadásban nagy szerepet játszott Lenkei humora is, így a jelenlévõknek nem esett nehezére a több mint két órás odafigyelés. Az „Egészségünk titkai – Amit még soha nem mondtak el Önnek!” cím már magában sokat sejtetett, és a doktor nem hazudtolta meg magát: szó volt az egészségmegõrzés mellett a gyógyszermaffiáról, a mai gyümölcsök minimális vitamintartalmáról, hogy mi mindenrõl nem tudunk az elhallgatások miatt, és hogy az ember akár 140 évig is élhetne, ráadásul egészségesen…
– Nagy lelkesedéssel beszélt a színpadon. Próbálja felnyitni az emberek szemét, és az egészséges életmód felé terelni õket. De vajon hány emberhez tud eljutni elõadásaival?
– Kiküldtük az ajánlatunkat szerte az országban, és oda megyünk, ahol szívesen fogadnak bennünket, ahol nagyon lelkesek. Én nem akarom ezt ráerõltetni az emberekre, nincs belépõjegy sem, mégis sokan jönnek. Egy körben biztos nem lehet bejárni az országot, de lesz jövõ év is, és sokan a könyveim által ismerik meg a gondolataimat. Úgy vélem, idõvel egyre nõ az igény az igazság iránt.
– Mit tart nagyobb veszélynek a mai ember életében? Azt, ha nem tud olyan dolgokról, amelyek jobbá tehetnék az életminõségét, vagy ha nem is akar tájékozott lenni, és homokba dugja a fejét?
– Szerintem az emberek igenis mindenrõl akarnak tudni. Magamból indulok ki, én egy nagyon naiv és jóhiszemû ember vagyok, könnyû becsapni. És azt gondolom, hogy az emberek jó része ilyen. Én nem kételkedõvé vagy bizalmatlanná akarom tenni az embereket, de bizony oda kell figyelni a tényekre feketén-fehéren, hogy észrevegyék, ha valami „bûzlik”. Az Európai Unió szabályai bizonyítják, hogy lefeküdt a gyógyszermaffiának, és intézményesítették az egészségrombolást. Én ezt látom, tapasztalom, és vállalom ezt a véleményemet.
– A Nemzetközi Egészségügyi Szervezet (WHO) állásfoglalása szerint szükség van a táplálék kiegészítõkre, hiszen nagymértékben veszítettek ételeink a vitamin- és tápanyag tartalmukból. Egyre többféle táplálék kiegészítõ létezik. Mennyire vannak ezek bevizsgálva, mi alapján válasszon az ember?
– Ez egy nagyon jó kérdés. Nehéz laboratóriumi vizsgálatot csinálni. Alapvetõen bizalmon alapszik, hogy ki melyik fajta táplálék kiegészítõt választja és fogyasztja. Csak azt tudom tanácsolni, hogy próbáljanak olyat keresni, ami megbízható. Mondjuk egy megbízható gyógyszergyár áll mögötte, vagy valaki, akit ismernek és meg tudnak bízni benne.
– Mit tudunk tenni az egészségünk érdekében?
– Elõször is meg kell értsük, hogy az egészségünk rajtunk múlik. Az egészség az egy kert, a mi kertünk. Elrondítjuk, összepiszkítjuk, végig gyalogolunk rajta szöges bakanccsal, és elfelejtjük helyreállítani. Nem baj, ha idõnként ártunk neki, csak helyre kéne állítani. Mert ez a kert olyan lesz, amilyenné mi formáljuk. Néha lehetnek szerencsések, akiknek valamiért kevés gyom nõ a kertjükben, de õk mázlisták. Az átlagos kert nem így néz ki. Fontos megérteni azt is, hogy magának az egészségnek a gondozása nem igényli azt, hogy az ember egészségmániássá váljon, hogy csak ez érdekelje. Én sem vagyok egészségmániás, csak józan.
– Eljuthatunk egyszer egy olyan nemzedékhez, amelyik tudja már, hogy mit kell, illetve hogy mit nem szabad tegyen ahhoz, hogy egészséges legyen?
– Persze. Az emberek szeretik az igazságot tudni, és azt gondolom, hogy elõbb-utóbb az oktatásnak ez része lesz. Ezért tartok én magam is elõadásokat.
– Vannak társai is ebben, akik ugyanígy szerepet vállalnak?
– Igen, és vannak praktizáló orvosok is köztük. Rengeteg orvostól kaptam már levelet, bíztatást, találkozom velük, itt Bonyhádon is idejött hozzám egy kolleganõ. Nagyon sok orvos támogat, õk is tudják, hogy bûzlik valami. Látják az eredménytelenséget a munkájukban. Miközben az orvosok túlnyomó többsége õszintén segíteni akar, de lehet, hogy nincsenek jó eszközeik ehhez. Örülnek, ha van valami, ami azt a reményt kelti legalább, hogy lehet segíteni – hát még ha tényleg lehet. Orvosoknak egyébként még nem tartottam elõadást, de mára olyan létszámúra dagadt a szimpatizáló orvosok köre, hogy már tervbe van véve. Már jóval 100 fölött van azon orvosok száma, akikkel kifejezetten baráti kapcsolat alakult ki.
– Ön is szakorvosként dolgozott. Mi volt az a pont, ami miatt elfordult a hivatalos orvostudománytól?
– Több ilyen pont volt, amitõl összeállt bennem egy új kép. Az egyik, amikor nõgyógyászati onkológiai osztályon dolgoztam, és kötöttük be a kemoterápiás infúziót egy betegnek, és az jutott eszembe, hogy nekem ugyan be nem kötné senki. És akkor valami megszakadt bennem. Amíg én magam is hittem benne, tudtam azt mondani: nyugodjon meg, jó lesz, erre szüksége van. Szintén az onkológián olvastam egy nagyon szép, izgalmas könyvet, Beata Bishop: Ideje a gyógyításnak. Találkoztam is vele, õ egy halálraítélt rákbeteg volt, aki nem nyugodott bele abba, hogy nincs tovább, végigment egy terápiás eljáráson és meggyógyult. Én 14 évvel késõbb találkoztam vele, briliáns állapotban volt. És ez elindított bennem egy olyan folyamatot, hogy elkezdtem az alternatív gyógyászat iránt érdeklõdni. Megszereztem Max Gerson könyvét is, és láttam, hogy vannak dokumentáltan gyógyult rákbetegek. Elkezdtem elmélyedni ebben a számomra új világban, és egyre nagyobb lett a távolság köztem és a tradicionális ortodox orvostudományt képviselõ, egyébként jóravaló kollegák között. Egy idõ után úgy döntöttem, vagy úgy csinálom, ahogy hinni tudok benne, vagy nem csinálom – és akkor felálltam.
– Milyen jövõképet lát?
– Ez a kultúra terjed, mert jók az eredmények. Azt gondolom, el fog érni egy olyan pontot, egy olyan tömegbázist, amikor már kormányzati szinten sem lehet majd negligálni, tehát úgy tenni mintha nem létezne. És akkor ebbõl elõbb-utóbb népegészségügyi programnak kell lenni.